Lehetne egy picit örülni

Tegnap napvilágot látott, hogy a kínai devizatartalékok csökkenése kis megtorpanást mutat, hiszen váratlanul 3212 milliárd dollárra emelkedett márciusban a februári 3202 milliárdról. A piac mindeközben néhány milliárd dolláros csökkenést várt. Ugyanakkor ez nem nagyon hatott a piacokra, a DAX is elfáradt napközben, és elég csúnya vége lett a kereskedésnek.

Kép: Pixabay

A japán jen a tegnapi nagy csökkenést követően megnyugodott, és ma mintegy fél százalékot tud emelkedni, aminek köszönhetőn jó pár napos esést követően egészen elfogadható mértékű emelkedést tudott felmutatni a Nikkei index. A tegnapi nagy kilengéseket követően a dollár erősödik picit az euróval szemben is, és ma ez hasonlóan pozitív mozgást hozhat a DAX indexben is. A BUX indexben maradhat a tegnapi „kotta”: oldalazás kis emelkedéssel - hívták föl a figyelmet az Erste Befektetési Zrt. szakértői reggeli elemzésükben.

USA

A főbb amerikai indexek lefelé vették az irányt. A Dow Jones index 1,0%-ot, az S&P 500 index 1,2%- ot, míg a Nasdaq index 1,5%-ot veszített értékéből. Janet Yellen optimista kilátásokat fogalmazott meg az amerikai gazdaságról tegnap, és azt mondta, hogy a következő lépés valószínűleg a kamatemelés lesz. A decemberi kamatemelést nem tartja hibának. Mindeközben a San Franciscó-i Fed elnök nyilatkozatában jelezte, hogy szerinte legalább két kamatemelés lesz idén.

A Tesla immáron több mint 325.000 megrendelésnél tart a Model 3-as típusból egy héttel a bemutató után. A cég nem szeretné elkövetni azt a hibát, mint a Model X-nél, hogy nem tudja időben leszállítani az autókat, ezért megpróbál idén 80-90.000 autót leszállítani a tavalyi 50.000 után. A Verizon valóban tervezi a Yahoo internetes üzletágának megvételét, így jövő héten ajánlatot kíván benyújtani, várhatóan az Alphabet-tel egyetemben. További részletek egyelőre nem ismertek.

Vegyes makrodatok érkeztek a tengerentúlról tegnap. A friss munkanélküli segélykérelmek száma 270 ezerről 267 ezerre csökkent, a tartós munkanélküli segélykérelmek száma viszont a 2.173 ezer fős várakozáshoz képest 2.191 ezer lett.

Európa

Az európai indexek közül a FTSE 100 index 0,4%-ot, a DAX és a CAC 40 index 1,0%-ot esett. Az EKB jegyzőkönyve szerint a negatív betéti ráta összességében pozitívan hat a kereskedelmi bankokra. Ez alatt valószínűleg a kötvényhozamok csökkenésén elkönyvelt nyereséget és a TLTRO keretében negatív kamat mellett kapott banki hiteleket értik. Ennek ellenére a további kamatvágásról már az a vélemény, hogy nyomás alá helyezheti a bankok jövedelmezőségét, ami a bankrendszer stabilitását rontaná. Törökország elnöke azzal állt elő, hogy amennyiben az EU nem teljesíti a szerződésben vállalt kötelezettségeit, akkor elállnak a migrációs megállapodástól.

Olaj, arany

A WTI a tegnapi napközbeni gyengeség után 38 dollár fölé tudott ma reggel emelkedni. Az USA kőolaj termelése továbbra is csökkenő pályán van: a tavalyi napi 9,6 millió hordós csúcshoz képest 9 millió hordóra esett a termelés. A piac megnyugodott a heti készletadatok után, igaz ez nem elsősorban a csökkenő termelés, hanem a visszaeső kőolaj import miatt. Fontos tényező még az április 17-i dohai találkozó, ahol a fő OPEC termelők és Oroszország dönthetnek a termelés befagyasztásáról.

Az arany 1.236 dollárra emelkedett. A csökkenő részvényárak és a kamatemelési várakozások változása emelték ma is az arany árát. A piac egyre kevésbé bízik az USA kamatok emelésében, a mostani várakozás már csak egy, maximum két emelés az idén. A növekvő piaci bizonytalanság viszont egyre inkább az arany felé tereli a befektetőket, mivel a részvény- és a kötvénypiac túlértékeltsége miatt az arany egyre vonzóbbá válik.

Devizák

Továbbra is a 200 napos mozgóátlagon billeg a forint. Az EURHUF jegyzése tegnap napon belül leszúrt a támasz alá, egészen a 30 napos mozgóátlag 311,6-os értékéig, de onnan ismételten visszahúzták a 200 napos mozgóátlag 312,1-es értékéig. Alulról roppant erős támaszok húzódnak, mivel a 20, a 30 és a 200 napos mozgóátlag is kicsivel 312 alatt húzódik, ennek ellenére a következő napokban a forint ismét megpróbálkozhat a támasz letörésével.

Mario Draghi tegnap egy lisszaboni konferencián megismételte már sokszor elhangzott mondatát, hogy megtesznek minden szükséges lépést. A jegybank jelenleg még rendkívül távol van 2%-os inflációs céljától, hiszen a legfrissebb adatok alapján még mindig enyhén a negatív tartományban tartózkodik az infláció. Bár valószínűleg a beszédnek nem szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítani, mégis hozzájárulhatott ahhoz, hogy a dollár kismértékben erősödött az euróval szemben. Az EURUSD 1,1363-ig esett ma reggelre.

Távol-Kelet

A Nikkei 1,3%-ot emelkedett a gyengülő jen hatására. A Hang Seng 0,3%-ot, a Shanghai index 0,5%- öt csökkent. A várakozásokkal ellentétben a kínai devizatartalék kismértékben emelkedett, ami azt mutatja, hogy a pánikszerű tőkekiáramlás megállt, ez pedig elősegítheti a gazdaság stabilizációját.

Az USDJPY árfolyam egészen 107,7-ig esett tegnap, ahonnan ma reggel 108,8-ig felpattant, ami adott némi lendületet a japán részvénypiacnak is. A Bank of America és a Nomura szerint is a 105-ös szint egy olyan pont lehet, ami alatti árfolyamot nem szívesen látna a japán jegybank, ezért várakozásuk szerint ezen a ponton már nagy valószínűséggel közbelépne a japán jegybank megállítva a jen erősödését.

Határidős piacok

Vegyes képet mutattak a határidős piacok ma reggel, de a főbb indexek (Dow, S&P, Nasdaq, DAX) a pozitív tartományban voltak.

Jogi nyilatkozat
A kiadványban foglalt információk az Erste Bank Hungary Zrt. – 1138 Budapest, Népfürdő u. 24–26., tev. eng. szám: I-2061/2004 (továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: www.erstebank.hu, Treasury szolgáltatások, Hirdetményekben. A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.”

Véleményvezér

Itt a rezsicsökkentés ára, 15 ezren ivóvíz nélkül

Itt a rezsicsökkentés ára, 15 ezren ivóvíz nélkül 

Ma már nincs ingyen semmi, a rezsicsökkentés se.
Cserbenhagyta Orbán Viktort barátja

Cserbenhagyta Orbán Viktort barátja 

Most már Szlovákia is támogatja Ukrajna EU tagságát.
Illegális nádvágásokkal épül az új NER villa a Balaton partján

Illegális nádvágásokkal épül az új NER villa a Balaton partján 

Szépen gazdagodnak a NER vitézek.
Gazdasági fellendülést hoztak Lengyelországnak az Ukrajnából érkezett menekültek

Gazdasági fellendülést hoztak Lengyelországnak az Ukrajnából érkezett menekültek 

A lengyelek hírét sem hallották az ukrán maffiának.
Lábon lőtte magát Rogán kommunikációs stábja

Lábon lőtte magát Rogán kommunikációs stábja 

Okosabbak maradtak volna, ha csendben maradnak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo