Lássuk a jövő év marketing trendjeit!

2014 és 2015 után, januárban, harmadik alkalommal is megrendezik a Magyar Marketing Fesztivál elnevezésű szakmai konferenciát, amit kifejezetten a kis- és középvállalkozók tulajdonosainak, döntéshozóinak, és marketing iránt érdeklődőknek szerveznek január 28-án Budapesten, a Lurdy Konferencia Központban.

Kép:Foto Berzay

„A tavaly előtt 550, tavaly 650 résztvevővel megrendezett konferencia célja 2016-ban is, hogy a várható marketingtrendek bemutatásával a marketing- és kommunikációs szakemberek megnyissák az üzleti évet. A rendezvényen 15 előadó – az adott szakterület jeles, vagy éppen piacvezető képviselője – beszél az előttünk álló évre javasolt marketingeszközökről, -módszerekről, -megoldásokról.

A feldolgozott témákat a tavalyihoz hasonlóan most is hosszas piackutatás előzte meg annak érdekében, hogy a cégvezetők, döntéshozók és szakmabeliek azt kapják, ami valóban érdekli őket, amit leginkább fejleszteni szükségesnek éreznek/fejlesztendőnek tartanak saját cégükben.” – fogalmazott Miklovicz Norbert, az esemény főszervezője, a Marketing112 kkv-marketingszakértője.

Ezúttal is újdonságokkal is készülnek a szervezők:

A tavalyi sikerek után ismét lesz Networking társrendezvény, ahol szakértői segítséggel gyors, moderált üzleti kapcsolatépítésre, kapcsolati tőke megosztására van lehetőség, továbbá újításként egy minden eddiginél nagyobb, 40 standos szakkiállítás is várja a résztvevőket.

A konferencián idén is kiosztják a Magyar Marketing Fesztivál Díjat annak a szakmai szakértőnek és társaságnak, akik előző évi munkásságukkal nagy hatással voltak a kkv-piac fejlődésére.

További információk: www.marketingfesztival.hu

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo