Lassan beindul a kasszacsere – vagy mégsem?

Megindult a tömeges kasszacsere, folyamatosan emelkedik az adóhivatalhoz bekötött online pénztárgépek száma. Míg nemrég még 200-220 kassza állt kapcsolatban a hatósággal, most már megközelítőleg ezer új típusú készülék üzemel.

Nem biztos, hogy határidőre sikerül

Megindult a tömeges pénztárgépcsere a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért felelős helyettes államtitkára szerint. Pankucsi Zoltán a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy az adóhivatal eddig 205 ezer esetben adta ki az új pénztárgépek üzembe helyezéséhez szükséges regisztrációs kódot – idézte a napilap cikkét az onlinekassza.hu. Az átállást segítő ötvenezer forintos támogatást pedig az ügyek több mint felében, 116 ezer készülék cseréjéhez folyósíthatják. November 16. óta a NAV felületén is lehet pénztárgépet rendelni, eddig több mint 2600 érintett élt az új lehetőséggel, és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján rendelte meg pénztárgépét. Mint korábban megírtuk, alig tíz napja még csak 220 pénztárgép volt összesen bekötve a NAV-hoz.

Komoróczki István, a Coop Hungary Zrt. szóvivője szerint azonban egyelőre szűkös a gyártói kapacitás, nem biztos, hogy a forgalmazóknak az év végéig sikerül minden igényt kielégíteniük. Úgy becsülte, reálisan február végéig, március elejéig valósulhat meg a kasszacsere a teljes kereskedelemben.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára szerint jövő júniusig is eltarthat a pénztárgépek cseréje. A csúszás véleménye szerint abból adódik, hogy többször változtattak a műszaki követelményeken, ami hátráltatta a fejlesztői munkát. Tűrhetetlen és elfogadhatatlan, hogy olyanért fenyegetik üzletbezárással a kereskedőket, amiről nem tehetnek – jelentette ki a főtitkár. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a közelmúltban jelentette be, hogy január elsején hipermarket nem nyithat ki online kassza nélkül. A módosítást az Országgyűlés már meg is szavazta.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo