Kubáig jutottak a magyar cégek

Magyar állami delegáció látogatott el a 29. Havannai Nemzetközi Vásárra és a magyar standra, amelyen a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) több mint két tucat magyar cég számára biztosítja a bemutatkozás lehetőségét.

Immár 29. alkalommal rendezik meg a latin-amerikai térség kiemelkedő multiszektorális eseményét, a Havannai Nemzetközi Vásárt (FIHAV 2011). Az Expocuba területén idén a világ közel 60 országból érkezett mintegy 1500 vállalat több mint 14 ezer négyzetméteren állít ki. A 25 magyar kiállító közül 18 személyesen vesz részt a vásáron, míg a többi céget a HITA képviseli. A vásáron bemutatkozó magyar vállalatok elsősorban az innovatív és befektetés-igényes ágazatokból, így az egészségipar, az élelmiszeripar, az építőipar, az autóipar és a gépipar szektoraiból érkeztek. (Hogyan jelenjünk meg minél sikeresebben a vásárokon?)


A kubaiak pénze is vonzó lehetőség

A vásár második napján, a „Magyar Napon" kubai és magyar állami felsővezetők látogattak el a magyar kiállítói standra, ahol a résztvevő magyar cégek kubai partnereikkel szállodai fejlesztéseket, gyógyszerforgalmazást, kertészeti gépbeszállítást és gépipari gyártást érintő megállapodásokat kötöttek több millió dollár értékben. A két ország üzleti szereplői között aláírt szándéknyilatkozatok és szerződéskötések nagymértékben hozzájárulnak a magyar-kubai gazdasági kapcsolatok fejlődéséhez és erősítéséhez.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo