Komoly adóváltozásokat hoz a Brexit

Leginkább az áfaszabályok változhatnak a Brexittel, céget alapítani továbbra is jó lesz Angliában – vélik a szakértők.

Győzött a Brexit-tábor a brit népszavazáson, a kilépéspártiak 52 százalékkal nyertek 48 százalék maradásra voksolóval szemben. (Az adatok szerint a nyugdíjasok vezetik ki a briteket az unióból.) A hatások ma még nagyjából felmérhetetlenek, de mindenképpen súlyosak lesznek, és magyar gazdaság is megérzi azokat.

Közel fél százalékponttal lassulhat a magyar növekedés is a Brexit miatt – erősítette meg Szijjártó Péter a nemzetgazdasági miniszter korábbi becslését. Komoly harcok lesznek a következő uniós költségvetési ciklus pénzeinek elosztásakor is, hiányozni fog a brit befizetés.

A britek távozását követő időszak kapcsán rengeteg a függőben lévő kérdés, közülük is az első és megkerülhetetlen az ország jövőbeli viszonya az EU-val. Ez a kapcsolat várhatóan öt lehetséges modell egyikét követi majd, amelyek változó mértékben hatnak majd a jogi szabályozás változására és a kereskedelmi megállapodások tartalmára is. Az öt lehetséges forgatókönyvet itt elemzi a DLA Piper Horváth és Társai jogi iroda szakértője. Az azonban már most látható, hogy a Brexit többek között a munkajogra, a környezetvédelmi jogra és a pénzügyi szolgáltatások szabályozására lehet drasztikus hatással.

A magyarok később érzik majd

Valószínűleg több év múlva lesz az Angliában működő magyarországi cégekre hatással a Brexit, és akkor sem feltétlenül lesz negatív hatással a vállalkozási környezetre. Sőt, elképzelhető, hogy egyszerűbbé válnak bizonyos jogszabályok – mondta el a Piac & Profit kérdésére Szabó Éva, az Egyesült Királyság területén működő könyvelőiroda, az EVLA Ltd. ügyvezető igazgatója.

Az Egyesült Királyságban jelenleg is alapítanak céget harmadik országból érkező állampolgárok, és számukra sem nehezebb az eljárás, és több adminisztrációval sem jár. Azaz, amit eddig előnyként emlegettünk az angliai cégalapítás kapcsán, az továbbra is fennáll.

Az adózás borul

Fontos kérdés az is, hogy a Brexit hogyan hat az európai és brit adózási környezetre. Ezt a Saldo Pénzügyi Tanácsadó és Informatikai Zrt. szakértői elemzik az alábbiakban.

Kép: Fotolia

  • Megszűnik a brit adójog EU-joggal való harmonizálásának kötelezettsége, így a mindenkori angol kormányok szabad kezet kapnak adópolitikájuk kialakítása során.
  • Érvényét veszti az adózási szempontból kiemelt jelentőségű Anya- és Leányvállalati Irányelv, a Fúziós Irányelv, valamint a Tőkeilleték Irányelv; az általuk eddig biztosított  előnyöket pedig csak akkor élvezhetik a továbbiakban az angol cégek, ha az Egyesült Királyság kétoldalú megállapodásokban igyekszik ezeket garantálni.
  • A brit kormány, megszabadulva az EU-s béklyóktól, várhatóan adókedvezményekkel próbálja majd helyzetbe hozni saját vállalkozásait.
  • Feltételezve, hogy Anglia nem lesz tagja az EGT-nek, és nem csatlakozik az EFTA-hoz, a mindenkori angol kormány szabad kezet kap az állami támogatások rendszerének átalakítása során. Ez azt jelenti, hogy nem vonatkoznak többé rájuk az uniós jogból eredő korlátozó intézkedések, ugyanakkor viselniük kell azt a lehetséges következményt is, hogy az EU-s tagállamok állami támogatásainak rendszere negatívan diszkriminálhatja az angol cégeket.
A legtöbb változásra ugyanakkor a hozzáadottérték-adó (héa) területén lehet számítani.
  • Távozás esetén nem bír többé kötelező erővel a héa-irányelv, így az angoloknak nagyobb mozgásterük lesz az adókulcsok és az alájuk besorolt termékértékesítések és szolgáltatásnyújtások meghatározása során. (Az Európai Bizottság épp most szánta el magát, hogy uniós szinten egységesíti a hazánkban általános forgalmi adóként <áfaként> ismert adónemet.)
  • A brit exportőrök búcsút mondhatnak a közösségen belüli kereskedelem héa-mentes ügyleteinek, és elkezdhetnek hozzászokni a gondolathoz, hogy tranzakcióik az EU-tagállamok felé behozatal utáni hozzáadottérték-adó (import héa) hatálya alá tartoznak, vagyis a Brexit után az Egyesült Királyságból az EU-ba érkező áruk után import héa-t és vámot is kell fizetni. Az angol cégeknek az EU-s tagországokban kötelezően héa-regisztrálniuk is kell majd – nem vonatkoznak ugyanis rájuk többé a háromszögügyletek speciális szabályai – ez pedig további plusz adminisztrációs költséget (fordítás, ügyvéd, pénzügyi képviselő) jelent.
  • Az angol, mint harmadik országbeli vállalkozások számára bonyolultabbá és az extra adminisztrációs terhek miatt lassabbá válik a héa-visszaigénylés folyamata.
  • Az unió országaiba látogató brit turisták száma ugyanakkor ugrásszerűen megnőhet, hiszen a vásárlásaik (ruha, szuvenír, elektronikai termékek) után kifizetett helyi tagállami héa-t, visszaigényelhetnék. Ugyanakkor hazatérve, beszerzéseik után import héa-t és vámot is kell fizetniük, már amennyiben bevallják!
  • Az EU tagállamaiban héa-regisztrált angol cégek jelentős részének, a kilépést követően pénzügyi képviselőt kell kijelölniük, lévén az EU tagállamok több mint felében harmadik  országbeli vállalkozások számára ez kötelező. Mivel a pénzügyi képviselőnek megfelelő összegű bankgaranciával is kell rendelkeznie, itt további költségekkel kell számolni. Ez alól a plusz kötelezettség alól a cégek csak abban az esetben mentesülnek, ha az Egyesült Királyság az EGT tagja marad.
  • A kilépést követően a brit kis- és középvállalkozások elveszítik a másik tagállamba irányuló távértékesítésre megállapított értékhatár-kedvezményt, és vele a lehetőséget, hogy héa-regisztráció nélkül folytassák tevékenységüket az EU-ban.
  • A MOSS rendszert ugyanakkor használhatják, lévén, hogy ezt harmadik országban letelepedett cégek is választhatják.
A fentieken túl a brit pénzügyminiszter jelentős adóemeléseket és kiadáscsökkentést tartalmazó pótköltségvetés beterjesztését vetítette előre. A kiszivárgott sajtóértesülések szerint a tervezett lépések között lehet a személyi jövedelemadó kulcsainak, illetve az alkoholfélék és az üzemanyagok illetékének emelése is.
Senki sem tudja, mikortól és mi változik
Hivatalosan még semmi nem történt, amíg Nagy-Britannia be nem jelenti kilépési szándékát – mondta az Európai Bizottság magyarországi képviseletének sajtóreferense lapunknak. A folyamat hosszú lesz, senki nem tudja ma megmondani, hogy mikortól és milyen változások jöhetnek – fogalmazott.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo