Kiskereskedelem: mi lehet az idén a nyerő stratégia?

A várakozások szerint a fogyasztás fellendüléséből ismét az online kereskedelem, és meglepő módon a nagyobb kiskereskedelmi láncok profitálhatnak. A vesztesek között, a kisebb, helyhez kötött kereskedőkkel kell számolni – derült ki a zentrada online kereskedelmi platform előrejelzéséből.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

„A forgatókönyv tragikus és a kiskereskedők ismét a vesztesek közé tartoznak egy olyan piacon, mely egyébként sok lehetőséget kínál”, nyilatkozza Ingo Schloo a zentrada ügyvezető igazgatója a független kereskedelem helyzetéről. Miközben az Alibaba és az Amazon is a bolti kiskereskedelem irányába invesztál és a non-food diszkontőrök masszívan növekednek, addig sem a legtöbb kiskereskedő, sem azok tanácsadói nem ismerik fel a trendeket és lehetőségeket, amelyek a sikerhez és a túléléshez fontosak lennének.

Az internet tartós hatást gyakorolt a fogyasztók vásárlási magatartására, de ha ezt ismerik, akkor hosszú távon tudják alkalmazni és használni. Az értékes cikkek és termékcsoportok iránti kereslet egyre inkább az online kereskedelemhez vándorol, ahogy azt a karácsonyi szezon mutatta és ahogy azt ott néhány nagy portál kiszolgálta. Másrészről már az olyan online óriások, mint az Amazon is a bolti kiskereskedelemben és az élelmiszeriparban látja a jövőjét, ahol sok napi szükségletű - és használati cikkeket, valamint akciós- és szezonális termékeket kínálnak az ügyfelek spontán vásárlásaihoz.

Kép: Global Payment

Ez az "aktív szortiment-politika" jelentheti tehát a siker és a növekedés titkát, amelyben elméletileg még a kisebb, független kiskereskedőnek is van néhány előnye.

A termékorientáltság helyett a vevői orientáció biztosítja a forgatókönyvet, hogy elforduljon a szakkereskedelmi koncepciótól. Mivel a helyhez kötött kereskedelem a helyi frekvenciából él, jobban ki kell használnia a szortiment-politikáját az akut vevői igények kielégítésére és a vásárlási ötletek közvetítésére.

A luxus márkák is ráfanyalodnak a netre
A nagy óragyártók pár éve még húzták az orrukat, ha szóba került a kereskedés a világhálón. „Mi a butikjainkban páratlan vásárlói élményt nyújtunk vevőinknek – az interneten ez hiányzik”, hangoztatták. Napjainkban már Omega vagy IWC luxusórát éppúgy lehet rendelni Facebook-oldalon, mint Swatchot.
A szélesebb körű, kiegészítő és folyamatosan változó szezonális és promóciós termékek növelik a vásárlás valószínűségét és a forgalmat. Ebben a folyamatban tehát az lehet a siker – és a fennmaradás – kulcsa, ha az élelmiszer kereskedők kiépítik a non-food kereskedelmet, a non-food diszkontőrök pedig már az élelmiszer kereskedelmen gondolkodnak. Ha az ügyfél már a boltban van, a szortiment-politika nem korlátozódik a régi, speciális kiskereskedelmi modellre.

Elvileg a kisebb önálló kereskedők tömege előnyben van, még mindig ők a tulajdonosai nagyon sok sétálóutcának és természetesen sokkal jobban ismerik ügyfeleik struktúráját, mint a legtöbb hálózat, melyek képesek irányítani az egyes városrészek helyi igényeit. Az alapvető választéktól függően olcsó háztartási cikkek, ajándéktárgyak, játékok, írószerek vagy drogéria cikkek kínálnak sok értékesítési lehetőséget az üzletben. Még a divatbutikok is több életstílust közvetítenek a megfelelően kiterjesztett választékkal. Az állandó beszállítókkal való kényelmes kapcsolat azonban nem megfelelő és a digitális korban már elavult.

„Ahol az online-értékesítés már nem segít, az új szortiment-stratégiák és egy online rendelési platform előnyei sok szempontból kínálnak rövid távú előnyöket. 2018-ban ehhez csak jó elképzelésekre, egy kis bátorságra és vállalkozói szellemre van szükség” - vélekedett Martina Schimmel, a zentrada németországi managere.

Szállítmányozás: új utakon
Sokakat megriaszthatott az a bejelentés a Magyar Postától, hogy aki októberben nem intézte el unión kívüli rendeléseit, az már karácsonyig ne is számítson arra, hogy megérkezik a várva várt ajándék. Tavaly azonban nemcsak a posta csúszott meg: csaknem egymillió megrendelőnél még az időben megvásárolt csomagok sem érkeztek meg. Miközben tehát dühöng a digitalizáció, és újabbnál újabb csúcsokat dönt az online kereskedelem, a fuvarozás, a logisztika és végső soron a futárszolgálatok terén még van helye a fejlődésnek.

Véleményvezér

Élve fejeztek le egy magyart az oroszok

Élve fejeztek le egy magyart az oroszok 

Miért hallgat a magyar kormány, amikor az oroszok gyilkolnak magyarokat?
A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára

A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára 

A munkavállalók a lábukkal szavaznak.
Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo