Kicsit drágább lehet a benzin

A heti átlagos üzemanyag piac ár- és a forint árfolyamának változásai alapján június 27-én, hétfőn a benzin ára 2 forinttal emelkedhet, a dízel ára várhatóan nem változik.

Kép: Pixabay

A hazai üzemanyagárak változását alapvetően két tényező alakítja: az üzemanyagok nemzetközi piaci árváltozása és a forint-dollár árfolyamának alakulása. A Brent spot kőolaj ára a héten 46-49 dollár között ingadozott, heti átlagban közel egy dollárral, másfél százalékkal nőtt az ár. A spot olajár a hét első négy napján 48 dollár körül ingadozott, egy dollárral, 2,2%-kal volt drágább, mint a megelőző hét átlagára. Pénteken a brit népszavazás hatására a spot olajár 4%-kal mérséklődött, a tőzsdei záróár 46,1 dollár/hordó volt, így a heti átlagos áremelkedés 1,5%-ra csökkent. Az elemzői többség véleménye szerint a népszavazás kimenetele csupán néhány napon keresztül, s elsősorban a pénzpiaci hatások (a dollár további erősödése) miatt befolyásolhatja az olajár alakulását. Ezt követően várhatóan folytatódik a kőolajárak lassú emelkedése, legalábbis az 50 dollár/hordós szint eléréséig. A kőolajpiacokon továbbra is jelentős a túlkínálat, bár a legújabb jelentés szerint csökkent az amerikai olajkészlet mennyisége, de az üzemanyagkészletek szintje emelkedett. A héten a készletező társaságok jelentései szerint az Egyesült Államokban a tárolt kőolaj mennyisége kicsit csökkent, de a benzinkészletek emelkedtek.  Európában az üzemanyagkészletek szintje kicsit csökkent, májusi adatok szerint a finomítási tevékenység is mérséklődött a megelőző hónaphoz viszonyítva – írta a GKI Energiakutató Kft. heti előrejelzésében.

Az egy hónapos határidős Brent olajár heti átlaga 1 dollárral, közel 2%-kal nőtt ezen a héten. A hosszabb határidőkre vonatkozó olajtőzsdei befektetések mennyisége (a csütörtöki statisztika szerint) ismét emelkedett, ezek szerint a befektetők nem várták, hogy az angolok többsége az EU-ból való kilépést választja. Az 1 hónapos határidős amerikai WTI és a Brent heti átlagára közötti átlagos különbség ezen a héten kicsit csökkent, mivel a WTI heti átlagára valamivel gyorsabban nőtt, mint a Brent heti átlagára. Az amerikai kőolajfúrások száma ezen a héten ismét csökkent, a három heti emelkedés után most héttel csökkent a fúrások száma.

A forint árfolyama a június 20 - június 24-i héten valamivel 279 Ft/dollár felett ingadozott, csak 0,3 forinttal kellett többet adni 1 dollárért, mint egy héttel korábban. Az árfolyam a hét első négy napján kis erősödést jelzett a dollárhoz képest, majd pénteken a dollár erősödésének hatására 3,6%-kal gyengült. A forint-árfolyam az euróhoz viszonyítva ezen a héten csak kicsit gyengült. A forintárfolyam változása ezen a héten nem befolyásolta a dollárban számított átlagos árak csökkenését, azonban pénteken az üzemanyagárak esését ellensúlyozta az árfolyam jelentős gyengülése.

A piaci folyamatok hatására összességében – a 27%-os áfával is növelten – a heti változások a benzin esetében a mediterrán és a többi piacon is 1-3 forintnyi áremelkedést jelentettek. A gázolaj forintban mért árai esetében a piacok 1-2 forint emelkedést jeleznek. A hét második felében a forintban számolt árak a benzin esetében további emelkedést, a gázolajnál azonban csökkenést jeleznek. Hétfőn, június 27-én, várhatóan a benzin árát 2-3 forinttal emelhetik, a dízel árát várhatóan nem változtatják, de elképzelhető egy 2 forintos emelés is.

A benzin és a gázolaj ára 341 forint/liter körüli szinten változhat. Az elmúlt egy év során a benzin ára 13, a gázolaj ára 10,5%-kal csökkent. Az árváltozások és az időszaki (utolsó publikált) átlagos keresetek változása miatt 25%-kal több benzint és 21%-kal több gázolajat lehet egy havi átlagos, nettó keresetből tankolni, mint egy évvel ezelőtt.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo