Két év szünet után újraindul egy budapesti repülőjárat

Szijjártó Péter jelentette be.

Az Air China kínai légitársaság újraindítja a több mint két éve bezárt járatát Peking és Budapest között, így július 7-től újra közvetlen menetrend szerinti repülőjárat köti össze a két fővárost - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon.

Szijjártó Péter szerint a bejelentés komoly jelentőséggel bír a magyar gazdaság szempontjából is, hiszen mind a turizmus, mind a kereskedelem hatalmas lendületet kap azzal, hogy Budapest ismét közvetlenül elérhetővé válik a kínai fővárosból.

Bejegyzésében a miniszter felidézte: "több mint hét évvel ezelőtt, 2015. május 1-jén fogadtuk az Air China első közvetlen Peking-Budapest járatát, amely a későbbiekben is nagy sikerrel üzemelt.

(MTI)

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo