Jobban járnak a környezetbarát cégek

Április 20-ig kell az első negyedévről szóló környezetvédelmi termékdíjas bevallásokat benyújtaniuk az adóhatóság részére a fizetésre kötelezett vállalkozásoknak. A 2015. január 1-jén hatályba lépett módosítások jelentősen növelték a nagy csomagolás-felhasználó vállalkozások terheit, ám a változások nem egyformán érintik a cégeket.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Kép: SXC

Fontos határidőre érdemes figyelni a környezetvédelmi termékdíj fizetésére kötelezett vállalkozásoknak: április 20-án jár le az első negyedévről szóló bevallások benyújtásának határideje. Az év első három hónapjában keletkezett termékdíj-fizetési kötelezettséget az érintett vállalkozásoknak ugyancsak április 20-ig kell teljesíteni az adóhatóság irányába történő termékdíj-befizetés formájában.

A környezetvédelmi termékdíjas szabályozás 2015 elején számos ponton módosult. A legfontosabb változások közé tartozik, hogy az idei évtől az „egyéb vegyipari termékek", így a mosószerek, a kozmetikai szerek, a dezodorok és a lakásillatosítók, valamint az „egyéb műanyag termékek”, pl. a művirágok, továbbá az irodai papírok után is kell környezetvédelmi termékdíjat fizetni. Emellett a már korábban a szabályozás hatálya alá vont termékcsoportoknál is jelentősen változtak az alkalmazandó díjtételek.

„Összességében a gazdasági szereplőknek a környezetvédelmi termékdíjak jelentette terhek emelkedésével kell számolnia 2015-ben. Ezzel szemben több pozitív tényező is árnyalja a képet. Ezek közül a legfontosabb, hogy a csomagolószerek esetén idén tovább erősödött a környezetbarát megoldások pozitív megkülönböztetése” - hangsúlyozta Sigray Mária, a Rondo Hullámkartongyártó Kft. ügyvezető igazgatója.

A környezetbarát papír – jellemzően hullámkarton - csomagolószerek után fizetendő környezetvédelmi termékdíj összege már 2014-ben is csupán 20 forint volt kilogrammonként, amelyet a jogalkotó 2015. január 1-jei hatállyal tovább csökkentett, 19 forintra. Ezzel szemben a műanyag csomagolószerek termékdíjának összege a tavalyi 42-ről 57 forint/kilogrammra nőtt idén év elejétől. „Mindez azt jelenti, hogy a hullámkarton csomagolást használó, vagy annak használatára áttérő vállalkozások a környezetvédelmi termékdíj összegének akár kétharmadát is megtakaríthatják a papír csomagolóanyagokat sújtó termékdíj alacsonyabb kilogrammonkénti díjtételeinek köszönhetően” – fejtette ki Sigray Mária.

A teljes megújulóipart sújtja a termékdíj
Sajtóértesülések szerint a szélerőművek és a hőszivattyúk alkatrészeire is kiterjeszti a kormány a környezetvédselmi termékdíjat, amely nagy felzúdulást váltott ki a napelemek kapcsán. A kormányzat szerint a zöld gondolkodáshoz a hulladékkezelés is hozzátartozik.
A különbséget tovább növeli, hogy a hullámkarton csomagolások tömege sokkal kisebb más, nagy volumenben alkalmazott csomagolóanyagokhoz képest. Így például a leggyakrabban használt hullámkarton gyümölcsösládák tömege alig egyharmada-egyhatoda a hasonló méretű műanyag ládákénak. Mindent egybevetve a hullámpapír csomagolás használatára áttérő vállalkozások a töredékére csökkenthetik a környezetvédelmi termékdíjakkal kapcsolatos anyagi terheiket. Mindez jelentős előnyt biztosíthat az érintett vállalatok számára a felhasználó iparágak piacát jellemző kiélezett versenyben.

A hullámkarton csomagolások népszerűségét és versenyképességét mutatja, hogy ma már az Európában forgalomba kerülő termékek mintegy 75 százalékát másodnyersanyagból készült, száz százalékban újrahasznosítható környezetbarát hullámkarton dobozokba csomagolják.

Emellett a hullámkarton csomagolóeszközök ma már a felhasználhatóság terén is jobb paraméterekkel rendelkeznek, mint más csomagolóanyagok. Kevesen gondolnák, de szilárdságát tekintve a korszerű technológiával készült hullámkarton dobozok nem csak a műanyag rekeszekkel, de akár a fa csomagolóeszközökkel is képesek felvenni a versenyt, miközben sokoldalúságban, praktikusságban és megjelenésben is egyértelműen a javukra billen a mérleg.

„Környezetbarát, sokoldalú és versenyképes, ezek azok a legfontosabb tulajdonságok, amelyek a hullámkarton csomagolóanyagokat minden korábbinál népszerűbbé teszik. Az egyes vállalatok szintjén pedig a minőségi kivitelezéssel, a gyorsasággal és megbízhatósággal, valamint az ügyféligények rugalmas kezelésével teremthető olyan plusz hozzáadott érték, amely a nap végén piaci sikerre fordítható le” – tette hozzá a Rondo Hullámkartongyártó Kft. ügyvezető igazgatója.

Így lehet visszaigényelni a termékdíjat!
Nincs tisztában a vonatkozó szabályokkal a környezetvédelmi termékdíj-fizetésre kötelezett magyar cégek zöme, pedig egyes esetekben a díj vissza is igényelhető. Viszont sok az adminisztrációs buktató.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo