Ismerőstől szeretnek rendelni a kkv-k

Nem könnyű a kis- és középvállalkozók beszállítójává válni ma Magyarországon, – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. 10-ből 6 kkv ugyanis a már bevált, jól ismert alvállalkozókkal dolgozik együtt. Ha mégis új beszállítópartnert kell keresni, a cégek elsősorban saját ismertségi körükből választanak, mivel a döntésnél a megbízhatóság a legfontosabb szempont.

Úgy tűnik, igencsak nehéz lehet bekerülni a kkv-k jól megszokott beszállítói közé. A K&H kkv bizalmi index felmérés legutóbbi eredménye szerint ugyanis a kkv-k többsége (61%) a már jól bevált beszállítókkal dolgozik, és csak kisebb részük (39%) nyitott arra, hogy új beszállítókkal kössön szerződést.

„A kkv-k és beszállítók között egyfajta bizalmi kapcsolat van, hiszen egyik üzletmenete sem tud a másik nélkül gördülékenyen működni. Nem véletlen tehát, hogy az új partnerek kiválasztásakor elsősorban a megbízhatóságot keresik a cégek, és csak ezt követően veszik figyelembe a rugalmasságot, az árazást és a szállítási időt a legalkalmasabb jelölt kiválasztásakor” – mondta el Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

Ismerősök előnyben

A jó kapcsolatok nem csak a magán, hanem az üzleti életben is létfontosságúak lehetnek. „A megkérdezettek többsége úgy nyilatkozott, hogy új üzleti partnert elsősorban az ismertségi köréből választ (60%), de a már meglévő partnerek ajánlása is sokat számíthat (48%). Nem kell azonban kétségbe esni, ha nem ismerünk senkit sem, hiszen azért az sem kizárt, hogy teljesen idegen céget keressenek meg a kkv-k, hiszen 38%-uk él ezzel a lehetőséggel is” – mondta el a szakértő.

Ha a beszállító már bekerült a bizalom körébe, nem kell a folyamatos ellenőrzésektől tartania. A kkv-k túlnyomó többsége ugyanis csak indokolt esetben vizsgálja felül partnereit (74%), és csupán minden negyedik (26%) cég végez rendszeres felülvizsgálatokat.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo