Idén is él a bérkompenzációs adókedvezmény már külön feltétel nélkül

Bár 2013-ban már nincs elvárt béremelés, az NGM közleménye szerint a hozzájárulási adókedvezmény 2013-ban is érvényesíthető csökkentett mértékkel, havi 135000 forint összegű munkabérig. Azok a munkáltatók is élhetnek a lehetőséggel, amelyek nem hajtották végre az elvárt béremelést tavaly.

Az elvárt béremelést szabályozó kormányrendelet a 2012. évre vonatkozott, és az adóváltozások miatti nettó keresetveszteség elkerülését célozta. Ettől függetlenül a 2012-ben életre hívott, béremelések kompenzálására szolgáló szociális hozzájárulási adókedvezmény – 2012. évhez képest csökkentett mértékkel és összeghatárig 2013-ban is érvényesíthető. Idén már csak havi135.000 forint összegű munkabérig érvényesíthető havi 190.179 ezer forint helyett.

Az igénylésre való jogosultságnak nincs külön feltétele, a kedvezményt minden munkáltató kérheti, függetlenül attól, hogy a munkáltató az elvárt béremelést 2012-ben végrehajtotta-e. Az idén alakuló cégek szintén érvényesíthetik ezt az adókedvezményt, olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.

A kedvezmény érvényesítésekor azonban figyelni kell arra, hogy a bérkompenzációs kedvezmény a munkahelyvédelmi akcióban meghirdetett adókedvezményekkel (25 év alattiak, 55 év felettiek, szakképzettséget nem igénylő munkakörökben foglalkoztatottak, tartós munkanélküliség, illetve szülés után munkába visszatérők kedvezménye) nem vonható össze.

Mint ismeretes a 2012. évi adó és járulékváltozások együttes hatására tavaly a havonta 216 806 forint alatt keresők 2011. évi nettó nominális bére csak úgy volt megőrizhető, ha a munkáltatók megemelték dolgozóik bruttó bérét. A munkáltatóknak vállalniuk kellett, hogy a bérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges béremelést minden munkavállalójánál végrehajtják, valamint azt, hogy 2012-ben legalább megtartják – vagyis nem csökkentik – dolgozóik létszámát.

Munkaerőpiac: 2013 sem a kitörés éve lesz
A bérkompenzáció idén a versenyszférában 64 milliárd, a közszférában pedig 87 milliárd forintból valósul meg. A nehéz helyzetben lévő ágazatok egy összegben kaphatnak minimálbér-támogatást. Harmincezerrel nőhet a foglalkoztatottak száma ebben az évben.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo