Hogyan csökkenthető a vírusveszély a cégeknél?

A járvány második hullámának megérkezésével a munkahelyeken is – ahol legtöbb időt töltik az emberek közösségben – időszerű és szükségszerű a terjedést gátló vagy lassító intézkedések átgondolása. Koleszár Péter, az MKIK által támogatott Modern Vállalkozások Programjának vezető IKT tanácsadójának cikke.

Inkább digitálisan, mint papíron

A munkatársak között történő információáramlás egyre nagyobb mértékben történik digitális úton, de sajnos a nyomtatott dokumentum még számos cégnél/intézménynél a céges kultúra alapvető részét képezi. A kézről-kézre járó papírok kiiktatásával jelentősen csökkenthető a kockázat.

Az ügyfelekkel történő interakció során leggyakrabban a papíralapú számla tartozik ebbe a körbe. Azonban a mára már szinte minden cégnél jelen lévő elektronikus számlázó megoldások képesek a számlák elektronikus úton történő kiküldésére. Megfontolandó ennek rutinszerű használata abból a szempontból is, hogy ezzel nemcsak a költséghatékonyság, hanem a környezettudatosság területén is léphetünk előre.

A papíralapú dokumentumok ügymenetből történő kiiktatásának kiváló példája az Olaszországban szinte általános gyakorlattá vált módszer, mely szerint az éttermi menükártyák helyett QR kódokat helyeznek el az asztalon, amely beolvasásával a vendég saját telefonján nézheti végig a napi kínálatot. Ez számos lehetőséget rejt magában: az átadható információk (pl. nyelvi variációk, képekkel történő illusztrálás stb.) jelentősen növelhetőek, másrészt a rendelési és kiszolgálási folyamatok is gyorsíthatóak. Az, hogy a gyakran műanyaggal bevont étlapok vendégenkénti fertőtlenítésére nincs szükség további előnyt jelent a vendéglátóhelyek számára.

pixabay.com

A QR kódos megoldás nagyon egyszerűen alkalmazható más, olyan területen is, ahol több vevő, vendég, látogató ugyanazt a dokumentumot vette eddig kézbe. Az információk weboldalon történő publikálására számos díjmentes – akár magyar nyelvű megoldás is – lehetőséget biztosít, az így generált webcímre mutató QR kód legenerálása is számos weboldal kínál ingyenes megoldást. A teljességhez hozzátartozik, hogy néhány jogszabály nem ad lehetőséget arra, hogy egy-egy dokumentum helyben történő olvashatósága kiváltható legyen ilyen módon.

Számos cég előszeretettel alkalmazza a papíralapú kuponokat, nyereményszelvényeket, sok esetben olyan, fényes papírokon, amelynek a felületén nagyobb eséllyel marad meg kórokozó. A „kuponozás” fokozatos, digitális formára történő átállása a munkavállalóknál történő kockázatot is csökkentheti. Ma már számos vállalkozás kínál digitális kupon kibocsátási és terjesztési lehetőséget, amely segítségével telefonon mutatható be a kedvezmény igazolása.

Érintésmentes fizetés – megéri

A bankkártyás fizetés egyre szélesebb körű elterjedése ma már lehetőséget ad arra a személyes érintkezést nélkülöző érintésmentes fizetésre, ezzel talán az egyik legnagyobb veszélyforrás – a készpénz – jelenléte minimalizálható a céges ügymenetben. Egy üzlet pénztáránál megfelelően elhelyezett, érintésmentes fizetési lehetőségére emlékeztető tábla jelentősen csökkentheti a készpénzforgalmat.

A kártyás elfogadással szembeni gyakori ellenérv az azzal járó költség, amely 0,5-1,5%, azonban a készpénz kezelésének is van sok esetben költsége.

Véleményvezér

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo