Hogy ne vesszen el egy dokumentum sem…

Miközben az üzleti siker szempontjából nagyon fontos, hogy a lényeges dokumentumokhoz gyorsan és megbízható módon hozzá lehessen férni, mégis sok vállalatnak a fizikai és az elektronikus iratok archiválása és elérése is problémát jelent. A dokumentumok kezelésének tekintetében a két talán legfontosabb tényező az elérés és a költség. Ha a szervezetek megoldják, hogy irataikhoz bármikor költség hatékony módon hozzáférjenek, azzal lényegesen csökkenthetik a működési hiányosságokat.

A gazdasági válság nagy lökést adott a dokumentumkezelési üzletágnak, hiszen jelen helyzetben, amikor nagyon sok cégnél és vállalatnál a költségcsökkentés került előtérbe a növekedéssel szemben, a vállalat- és cégvezetők többsége belátta, hogy ma már a dokumentummenedzsment egy külön szakma, ugyanúgy, mint az adótanácsadás, vagy éppen a követeléskezelés, aminek megvannak a professzionális képviselői idehaza és külföldön egyaránt - közölte Szakonyi András, a világ legnagyobb irat- és adatkezelő nagyvállalatának kelet-közép-európai társaságának, az Iron Mountain Central Europe-nak a regionális ügyvezető igazgatója.

„Tapasztalatunk szerint elsődlegesen három ok miatt fordulnak hozzánk a különböző vállalatok, köztük a kkv-k" - mondja Szakonyi András. „ Egyrészt rájönnek arra, hogy a látszat ellenére még egy nem igazán nagy méretűnek tekinthető cég esetében is nagyon komoly humán erőforrást igényel az adott társaságban található dokumentumok feldolgozása, archiválása, előhívása, egyszóval működtetése. A másik gyakran visszaköszönő történet, hogy hiába áldoz emberi erőforrást egy cég a dokumentumainak, iratainak menedzselésére, hiába tartozik bizonyos munkatársak munkakörébe, hogy végezzék ezt a tevékenységet, a legtöbb esetben elsősorban a nem szakértői munkavégzésnek köszönhetően, amikor egy-egy szerződés, vagy más hivatalos iratra nagy szükség lenne, akkor azt legtöbbször nem találják. És a fentieken kívül, amikor az is világossá válik a cég valamelyik vezető menedzserének, hogy a dokumentummenedzsment szolgáltatás díja mindössze 25%-a a korábban tárolásra használt iroda, vagy raktár bérleti díjának, akkor már nagyon kevesen vannak olyanok, akik ne gondolkodnának el nagyon komolyan a szolgáltatás igénybe vételén."

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy egyszeri 300 ezer forintos költséget követően, akár havi 10 ezer forintért is igénybevehető egy széleskörű dokumentummenedzsment szolgáltatás. Ez a fajta outsourcing megoldásokat biztosít a dokumentumkezelés talán legkényesebb problémáira, amikor vegyes tárolási környezetben papíralapú és elektronikus iratok is vannak, amikor keverednek az aktív és a ritkán elért dokumentumok, illetve amikor az ügyfélnél és különböző külső szolgáltatóknál is tárolt anyagokhoz kapcsolódóan, egymással nem kompatibilis dokumentumkezelő rendszerek egyszerre működnek.

Növelhető termelékenység, csökkenő költség

Mint Szakonyi elmondta, az információkezelés folyamatának lényege, hogy a szolgáltató biztosítja a zavartalanul áramló integrált információk gyors és biztonságos elérését, bárhol és bármilyen formában is legyenek azok. Ennek köszönhetően a cégek, vállalatok jobban kihasználhatják meglévő eszközeiket (információikat), növelhetik termelékenységüket, csökkenthetik költségeiket és ezzel felgyorsíthatják a piacra kerülést.

Az Iron Mountain egyesíti az aktív dokumentumok fizikai tárolását, azok intelligens átalakítását és digitális tárolását.  A világcég dokumentumkezelési megoldásait a digitális iratközpontja teszi teljessé, melynek segítségével minden egyes ügyfele egyrészt elérheti különböző dokumentumait, másrészt különböző műveleteket végezhet vele: szerkesztheti, megjegyzéssel láthatja el, vagy éppen e-mail üzenetben továbbíthatja.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo