Hétfőig lehet jelentkezni a startup versenyre!

Meghosszabbították a budapesti Startup Tavasz 2014 programsorozat keretében rendezendő startup verseny jelentkezési határidejét: a szervezők az eredeti, március 14-i határidőnél tovább, március 17-én éjfélig várják az elsősorban korai fázisú startupok, technológiai vállalkozások jelentkezését.

Változó hazai szabályozás: mit vár el az Ön cégétől a hatóság?
Sokakat érint - jöjjön el!

Klasszis Talks & Wine - Fenntarthatóság 2025 ősz

2025. szeptember 17.

Részletek itt >

Hétfőig várják a technológiai startupok jelentkezését - Kép: SXC

A Startup Tavasz 2014-et a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), a NIH, a Design Terminál, valamint a BudapestHub rendezi számos magyarországi szakmai szervezet és nemzetközi partner együttműködésével. A két hete útjára indított rendezvény célja, hogy segítse Budapest startup fővárossá válását, és szélesítse az egyre kiterjedő hazai startup világ szereplőinek együttműködését, régióbeli kapcsolatrendszerét - közölte a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH).

Az első fontos rendezvényt, a közép-európai startup versenyt április 2-án tartják Budapesten. A szervezők elsősorban 15 közép-európai országból várják az induló technológiai vállalatok projektötleteit, a beékező pályázatokat pedig öttagú nemzetközi zsűri bírálja el. A legjobb 20-25 ötlet közül választják majd ki a 10 legfejlődőképesebb projektet. A legjobb 10 csapat automatikusan bejut a Central European Startup Awards (CESA) május végi versenyére, illetve részt vehet egy többnapos budapesti képzésen, amelyen neves, nemzetközi szakértőkből álló csapat készíti majd fel őket a verseny döntőjére.

(A sikeres innovációról többet és ehhez való jó tanácsokat itt talál.)

A közlemény szerint hamarosan összeáll a nemzetközi zsűri is, amelynek tagja többek között Záboji Péter, az Európai Vállalkozásfejlesztési Alapítvány elnöke, aki a vállalkozói tehetségek felkutatójaként is ismert, továbbá Jonathan Wegener, aki 2003 óta dolgozik meghatározó New York-i startup cégeknél és behatóan ismeri a helyi startup-ökoszisztéma működését, valamint Fej Shmuelevitz, a Google által nemrég több mint egymilliárd dollárért felvásárolt Waze alelnöke.

Célpontokat keres egy újabb befektető
Két év alatt több mint félmilliárd forintnyi forrást biztosít a JEREMIE III. forrásból gazdálkodó PBG FMC Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. a startup vállalkozásokat támogató Traction Labs Zrt. (Traction Tribe) számára, amely most induló, magyar és régiós vállalkozásokat segít innovációik megvalósításában és az amerikai piacra lépésben.

Véleményvezér

Kormányváltó a hangulat Magyarországon

Kormányváltó a hangulat Magyarországon 

Rosszul áll a Fidesz szénája.
A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.
Fülön csapták Orbán Viktor barátját

Fülön csapták Orbán Viktor barátját 

Az ellenzék ezúttal ártatlan.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo