Fesztivállal népszerűsítik az adófizetést

A társasági adóbevallás határidejéhez kötődően szervez fesztivált a Bridge Budapest. Az ún. Tax Partyra céges zenekarok jelentkezését is várják.

A Bridge Budapest Vállalható Vállalkozás kezdeményezése – melynek már több mint 400 itthoni cég a tagja – azt tűzte ki céljául, hogy a tagok jó példáin keresztül hívja fel a figyelmet az adómorál fontosságára.

Júliustól az ételautomatákban is figyel a NAV
Az italautomatát üzemeltető vállalkozásoknak még több mint három hónapjuk van az úgynevezett automata-felügyeleti egység beszereltetésére. A szerkezettel az adóhivatal követni tudja a forgalmi adatokat, de egyben az üzemeltetőt is értesíti a bevételekről és a készletről.
„Sokan néznek ránk furcsán vagy nevetnek ki, hogy az adófizetést propagáljuk, sőt ünnepeljük, ugyanakkor fontosnak tartjuk tudatosítani, hogy a befizetett adó egy versenyképes gazdaságban a közös terhek alapja. Még ha a felhasználása nem is mindig ideálisan történik, ez nem tart vissza bennünket attól, hogy abban higgyünk, érdemes vállalható módon vállalkozni. Ez az út a fenntartható, hosszú távú működéshez. Minden vállalkozó akkor tesz a legtöbbet a környezetéért, ha értelmes munkahelyeket hoz létre és ennek része a pénzügyi tudatosság, a kiszámítható adófizetés is.” – fogalmaz Pistyur Veronika, a Bridge Budapest vezetője.

Mivel idén a Prezi, Ustream és LogMeIn által alapított non-profit szervezet, a Bridge Budapest az ötödik születésnapját is ünnepli, ezért sokkal nagyobb szabású eseményre számíthatnak a vendégek és a fellépő céges zenekarok is.

A Bridge Budapest felhívásában április 30-ig olyan csapatok jelentkezését várja a Céges Zenekarok Éjszakájára, akiknek tagjai valamilyen vállalati kollektívából verbuválódtak, és legalább 3 számot tartanak repertoárjukon, tehát minimum negyedórás műsort tudnának adni az este során. Jelentkezni a Bridge Budapest Egyesület honlapján és a [email protected] email-címen lehet.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo