Ennyi cég még sohasem szűnt meg

Várhatóan 23 500, idén indított felszámolási eljárással zárja 2012-t a magyar gazdaság – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. Ez új rekord, és nagyjából megfelel az év eleji várakozásoknak, miközben nyáron voltak olyan hónapok, amikor a 25-26 ezer felszámolás sem tűnt irreálisnak. A második félévben jelentősen csökkent a közzétett új fizetésképtelenségi eljárások száma, ám e mögött nem a gazdasági helyzet javulása, hanem a március óta hatályos új cégtörvény áll.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Várhatóan 23 500 éven belül indított felszámolási eljárással zárja 2012-t a magyar gazdaság. Ez kevesebb az év eleji, de több az év közepi becsléseknél. „Év elején is biztosak voltunk benne, hogy idén negatív rekordot regisztrálunk a cégstatisztikában, de nyáron voltak olyan hónapok, amikor a 25-26 ezer felszámolás sem tűnt irreálisnak” – mondja Tóth Tamás, az Opten ügyvezető igazgatója.

Rekordot döntött a cégfelszámolások száma - Kép: SXC

Novemberben 1707 céggel szemben kezdeményeztek felszámolási eljárást, ez 21 százalékos csökkenés a megelőző év azonos időszakához képest és ennél is nagyobb visszaesés az idén tavaszi, nyári 2400-as rekordokhoz képest. „A csökkenés hátterében sajnos nem a válság vége áll, hanem a cégtörvény márciusi módosítása, amely újradefiniálta a cégek megszűnésének módjait, és új eljárásformákat vezetett be” – mondja Tóth Tamás. Az igazgató szerint most sem szűnik meg kevesebb cég, mint korábban, csak a megszűnésig vezető út néz ki másképp az új rendelkezések szerint.

Az igazgató vélekedését alátámasztja a törölt cégek számának alakulása. E mutatót tekintve a mögöttünk álló hónap negatív rekordot hozott, hiszen 3840 cég szűnt meg, ilyesmire pedig korábban sohasem volt példa. Először és utoljára 2010 júliusában és augusztusában emelkedett a törlések száma 3000 fölé. Az eddigi negatív rekord 3269 céghalál volt egy hónap alatt. „Az adatokból arra lehet következtetni, hogy lezárultak az első kényszertörlési eljárások, azaz működik a kényszer-végelszámolások helyett márciusban bevezetett egyszerűbb eljárási forma, amelynek keretében a hatóságok kiszűrik a magukra hagyott és általában kiürített cégeket" – mondja Tóth Tamás.

A kényszertörlés sok egyéb mellett abban is különbözik a korábbi kényszer-végelszámolástól, hogy csak akkor fordulhat át felszámolásba, ha az adós társaság megmaradt vagyona a végelszámoló szerint legalább a felszámolási eljárás lefolytatására elegendő. Éppen emiatt kevesebb kényszereljárásból lesz felszámolás, és ez tükröződik a felszámolások csökkenő trendjében is. „Az új eljárásforma bevezetése miatt nem éri el a 25 ezret az éven belül felszámolás sorsára jutó vállalkozások száma. A negatív cégstatisztika ezentúl sokkal inkább a megszűnésekben lesz tetten érhető" – mondja az Opten igazgatója.

Felszámolások
Tavaly egész évben 24 348 cég szűnt meg hatósági intézkedéssel vagy felszámolási, végelszámolási eljárás végeredményeként. Idén a szám várhatóan meghaladja a 23 ezret.
Hasonlóképpen a kényszer-végelszámolás megszűnése áll a javuló végelszámolási adatok mögött is. Novemberben 1475 cég végelszámolása indult meg, ez 18 százalékos csökkenés a megelőző év azonos időszakához képest. „Ebben az adatban már javarészt azok az eljárások tükröződnek, amelyeket nem a hatóságok, hanem a tulajdonosok indítottak cégük bezárása érdekében” – mondja Tóth Tamás, aki szerint az így kialakuló új mutató a korábbi – tulajdonosi és hatósági döntéseket egyaránt tartalmazó – adatnál jobb gazdasági indikátor lesz.

Az elmúlt hónapok jelentős visszaesése után novemberben ismét 2700 fölé emelkedett az új bejegyzések száma. „Ez a szám továbbra is jelentősen elmarad a tavalyi havi átlagoktól, de alátámasztja azt a vélekedésünket, hogy a január–márciusi nagy cégalapítási hullám után az élet előbb-utóbb visszatér a normális kerékvágásba” – mondja az Opten igazgatója.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo