Elindult a Dunaferr felszámolása

A Fővárosi Törvényszék haladéktalanul, már a vonatkozó rendelet hatálybalépésének napján intézkedett a Székesfehérvári Törvényszék által szerdán az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. mint adós ellen kezdeményezett felszámolási eljárásban - közölte a budapesti bíróság.

A törvényszék hivatalból rendelte el az adós gazdálkodó szervezet felszámolását, és döntött az ideiglenes vagyonfelügyelő kijelöléséről. Az ideiglenes vagyonfelügyelő kijelölése elektronikus, véletlenszerű kiválasztás alapján történt.

Az ideiglenes vagyonfelügyelőnek a végzés kézhezvételét követő napon meg kell kezdenie a tevékenységét, amiről nyolc napon belül tájékoztatnia kell a bíróságot.

A Fővárosi Törvényszék emlékeztetett arra, hogy kedden megjelent egy kormányrendelet, amely a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról, valamint a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló törvények veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról szól. Ennek értelmében, ha az illetékes cégbíróság hivatalból tudomást szerez arról, hogy egy cég több mint négyszáz napja nem tett eleget a számviteli törvény szerinti éves beszámoló letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének, és az utolsó letétbe helyezett éves beszámolója szerinti értékesítésének nettó árbevétele eléri vagy meghaladja a tízmilliárd forintot, akkor az adott cégbíróság 3 munkanapon belül felszámolási eljárás megindítását kezdeményezi az adott cég ellen.

A fentiek miatt indult felszámolási eljárásokban a Fővárosi Törvényszék kizárólagos illetékességgel jár el.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo