Elfogynak a vállalati beruházások?

Erőteljesen visszaesett a vállalatok beruházási szándéka. A hazai vállalatok alig több mint harmada tervez fejlesztést a következő egy év során - derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adataiból.

Kép: SXC

A vállalatok fejlesztési szándéka az elmúlt egy év során erőteljesen visszaesett, jelenleg csupán 37 százalékuk tervez beruházást a következő egy évben. „A 2 milliárd forint éves árbevételt meghaladó hazai vállalatok döntéshozóinak visszajelzésein alapuló K&H nagyvállalati növekedési index gyakorlatilag a vállalati szektor beruházási szándékának folyamatos csökkenését mutatja. Egy év alatt 45 százalékról 63 százalékra ugrott azon vállalatok aránya, amelyek semmilyen fejlesztést nem terveznek. Ez tehát azt jelenti, hogy míg egy éve a vállalatok kevesebb, mint fele jelezte, hogy nem tervez új beruházást, addig ma már a szektor túlnyomó többségére ez jellemző” – tájékoztatott Peter Roebben, a K&H vállalati üzletágának vezetője.

Az eredményekkel kapcsolatos várakozások sem javultak.

A megvalósítandó beruházásoknál legnagyobb arányban továbbra is technológiafejlesztésre (19%) és kapacitásbővítésre készülnek (12%) a cégek, habár mindkettő esetében jelentősen visszaesett a szándék. A beruházási hajlandóság számottevő csökkenésének hátterében az áll, hogy a vállalatok döntő többsége (75%) a következő egy évben nem változtat a fejlesztésekre fordítandó költségeken, és csupán minden ötödik cég tervezi növelni azt. Leginkább a nyugat-magyarországi régióban várható, hogy emelik a fejlesztésekre szánt ráfordításokat (27%), míg a keleti és a fővárosi cégeknél ez az arány jóval alacsonyabb (21% és 17%).

A vállalatok tervezett beruházási aktivitása igen meghatározó a vállalati hitelpiac alakulásának szempontjából is. „A kutatásban résztvevők visszajelzései alapján egyértelműen az látszik, hogy a fejlesztések csökkenésével párhuzamosan a hosszú távú hitelekben gondolkodó cégek aránya is nagymértékben csökkent. Csak az elmúlt negyedévben 54-ről 59%-ra ugrott azok aránya, akik egyáltalán nem gondolkodnak ilyen finanszírozásban. Márpedig ez azt jelenti, hogy az év hátralevő részében nem várható a vállalati hitelállomány bővülése” - mondta el a szakember.

A pályázatokban nincs nyári szünet
Nem minden pályázat beadásával kell nagyon sietni az eddig megjelentek közül, van, ahol a szakértő szerint sokáig kitart majd a keret. Van viszont, ahol tényleg az idő dönt. A legnépszerűbb kiírásnál pedig már a keretet is emelték, akkora az érdeklődés. A Goodwill Consulting első tapasztalatai a megnyílt vállalkozásfejlesztési pályázatokról.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo