Egyre nagyobb bajban vannak a hazai webáruházak a Temu miatt

Bár a kínai e-kereskedő Temu csupán néhány hónapja jelent meg a hazai piacon, rendkívül agresszív hirdetési politikával kombinált árverseny révén máris a hazai e-kereskedelmi piac egyik domináns szereplőjévé vált. A hazai webáruházak 83 százaléka tekinti komoly versenytársnak az új kínai versenytársat, melynek megjelenése miatt 52 százalékuk érzékel kisebb-nagyobb visszaesést a forgalmában – derül ki az Olcsóbbat.hu ár-összehasonlító portál felmérésében részt vevő közel 300 hazai internetes áruház válaszaiból.

A masszívan veszteséges kampányt hosszú távon ilyen intenzitással igen nehéz fenntartani, ezért a válaszadóknak 29 százaléka arra számít, hogy az első félév végére, további 54 százalékuk pedig arra, hogy az idei év végére jelentősen csökken majd a Temu agresszív jelenléte a hirdetési felületeken – mondta Dévavári Dezső, az Olcsóbbat.hu vezetője. - Csupán 17 százalékuk érzi úgy, hogy ez az intenzív piaci nyomulás akár több éven keresztül is fenntartható marad. Kérdés azonban, hogy közben hány hazai webáruház szűnik meg az öldöklő verseny hatására.

 

Véleményvezér

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo