Díjazták magyar munkáltatói márkaépítés úttörőit

2017. március 16-án átadták az Employer Branding Award 2016 díjait azon munkáltatóknak, akik kiemelkedő munkáltatói márkaépítésükkel mutatnak példát a munkaerőpiac többi szereplője számára. A díj egyben a legjobbak hivatalos minősítése is, és egyedülálló a magyar piacon.

Az egyre több iparágat sújtó munkaerőhiány miatt egyre fontosabb szerepet kap a munkáltatói márka, mely nem csak a fiatalok bevonzásában, de azok megtartásában is kiemelt fontosságú. A munkakeresők számára fontos, hogy a pozíciót kínáló cégnek jó hírneve legyen, hogy a munkahelyi légkör, a fejlődési és előre lépési lehetőségek, valamint a fizetés nagysága az elvárt szinten legyen a vállalatnál. A vállalati imázst három tényező mentén érdemes vizsgálni: kik ismerik a céget, azok mit gondolnak róla, végül pedig ez miként befolyásolja a céggel szembeni magatartásukat.

Employer Branding Award 2016 (Forrás: MPRSz)

A Magyar Public Relations Szövetség (MPRSz) ennek fontosságát hangsúlyozva tavalyi már a második alkalommal írta ki Employer Branding Awardot, azaz a Példaértékű Munkáltatói Márkaépítés Díját. Az MPRSz Employer Branding Tagozata (EB Tagozat) a pályázatot azzal a célkitűzéssel hirdette meg, hogy a legjobb hazai munkáltatói márkaépítési gyakorlatokat jutalmazza, bemutassa és megismertetesse a szakmai közönséggel. A díj segít összegyűjteni és közzétenni a legjobb gyakorlatokat annak érdekében, hogy munkahelyeink minél örömtelibbek, egészségesebbek, igényesebbek és jövedelemtermelőbbek legyenek.

„Meggyőződésem szerint az úttörőké a főszerep általában az élet minden területén, így van ez az Employer Branding esetében is. A pályázat kapcsán is azt tapasztalhatjuk, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a munkáltatói márkaépítés iránt, hiszen egyre több munkáltató néz szembe bevonzási és megtartási kihívásokkal, immár nem csupán szellemi, hanem fizikai pozíciókban egyaránt. Az MPRSZ EB Tagozatának céljai között szerepel a kommunikációs és HR szakma közelítése, általános szakmai edukáció és keretrendszer biztosítása, valamint a tudatos munkáltatói márkaépítés elterjesztése a magyar munkáltatók körében. Ennek egyik fontos eleme az Employer Branding Award” – mondta el Kádár Balázs, az MPRSz Employer Branding Tagozat alapítója, vezetője és elnökségi tag. „Nagy öröm számunkra továbbá, hogy a pályázatok egyre magasabb színvonalról és átgondoltságról tesznek tanúbizonyságot. A minősítéssel azt szeretnénk elérni, hogy mutatkozzanak be a legjobbak KKV és nagyvállalati kategóriában, így állítva mércét versenytársaiknak, valamint a magyar munkáltatók többségének. Jövő évben egy új, izgalmas másik díj kiírása is várható a témában” – tette még hozzá.

A szakmai zsűri alapos munkát végzett, 8 szempont mentén értékelte a pályázatokat és egyértelműen megnevezte a legjobbakat.

A győztesek:

Példaértékű Munkáltatói Márkaépítés Díja 2016 díjat két kategóriában hirdették meg: középvállalat (KKV) (50 – 500 fő); valamint nagyvállalat (500 fő - ).

Fődíj:

  • Generali Biztosító: Fókuszban a munkatársak (Nagyvállalati kategória)
  • hu: Profession.hu Employer Branding Stratégia és Megvalósítás (Kkv-kategória)
 Arany fokozat:
  • Groupama Biztosító: „Tiéd a pálya!” integrált munkáltatói márkaépítés a Groupama Biztosítónál (Nagyvállalati kategória)
  • VELUX Magyarország: „Employer Branding Award 2016” pályázat (Nagyvállalati kategória)
Ezüst fokozat:
  • iQor Global Services Hungary: "Be more with iQor - Légy több az iQor-ral" (Nagyvállalati kategória)
  • Magyar Telekom: Employer Branding kampány 2016 (Nagyvállalati kategória)
  • Vodafone Shared Services Budapest: Meet the World kampány (Nagyvállalati kategória)
Bronz fokozat:
  • Budapest Bank: Példaértékű Employer Branding gyakorlatok a Budapest Banknál (Nagyvállalati kategória)
  • HEINEKEN Hungária: HEINEKEN Employer Branding program – „Nekünk is a munka az életünk, csak mi élvezzük!” (Nagyvállalati kategória)
  • LIDL Magyarország: Employer Branding a LIDL Magyarország Bt-nél (Nagyvállalati kategória)
  • NN Biztosító: NN InsuRace online business game (Nagyvállalati kategória)
  • Rossmann Magyarország: Employer Branding a Rossmannban 2015-2016 (Nagyvállalati kategória)
Az idei zsűri tagjai voltak:

Hinterstein Anikó (Magyar Telekom-Deutsche Telekom AG) – HR marketing consultant Hungary & Macedónia,

Siska Katalin (Groupama Biztosító) – humánerőforrás ügyvezető igazgató,

Vogronics Krisztina (Phoenix Pharma) – HR és kommunikációs vezető,

Bocskai István (OTP) – PA és belső kommunikációs vezető,

Szűts Ildikó (Országos Humánmenedzsment Egyesület) – elnök,

Pajor Mariann (Egis) – belső kommunikációs osztályvezető,

Bene Nikolett (Spar) – marketingvezető,

Szabó Sylvia (GE Global Operations) – kommunikációs vezető,

Hőgyes Szabolcs (Provident) – HR manager

Kádár Balázs (Bindermann) – MPRSz Employer Branding Tagozat vezetője és elnökségi tag.

Itt dolgoznának leginkább a pályakezdők
 

Véleményvezér

Ilyen se volt még, nyilvános hirdetésben keresnek számlahamisítót

Ilyen se volt még, nyilvános hirdetésben keresnek számlahamisítót 

A magas adók miatt a csalók kánaánja Magyarország. A világrekorder áfa nagyon vonzó alternatíva a törvénykerülőknek.
Lecsúsztunk a második helyről, de azért még mindig dobogón vagyunk az inflációt tekintve

Lecsúsztunk a második helyről, de azért még mindig dobogón vagyunk az inflációt tekintve 

A világ legfejlettebb országainak inflációs listáján Törökország után megelőzött minket Kolumbia is. Az unióban azért őrizzük az első helyünket.
Hadházy Ákos pert nyert Müller Cecília ellen

Hadházy Ákos pert nyert Müller Cecília ellen 

Nyunyóka feltalálója megalázó vereséget szenvedett. Nem rágalmazás azt mondani róla, hogy visszaélt hivatali hatalmával.
Hol a legjobb gyereket nevelni? Nem fértünk be az első húszba

Hol a legjobb gyereket nevelni? Nem fértünk be az első húszba 

A kormány 12 éve hirdette meg családbarát programját. Sok eredmény nem látszik.
10-12 órát is kell várni egy kórház sürgősségi osztályán

10-12 órát is kell várni egy kórház sürgősségi osztályán 

Elképesztő kórházi fényképet közölt egy Facebook tag. Reméljük csak rémhír, vagy hamisítvány, de nem annak tűnik.
Szépen nőtt a magyar fizikai munkások kereseti lehetősége Ausztriában

Szépen nőtt a magyar fizikai munkások kereseti lehetősége Ausztriában 

Ausztriában jószerivel nem található olyan vendéglátóhely, ahol ne hallhatnánk magyar szót. A kormányzati sikerjelentések ellenére ismét nő a külföldön dolgozó magyarok száma.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo