Besokalltak a taxisok: komoly áramelésre készülnek

A fővárosi önkormányzat és a taxiszövetség most egyeztetett.

Október végén kezdték el komolyabban hangoztatni a budapesti taxisok, hogy 30 százalékkal emelnének a tarifán, mert a magas üzemanyagárak és a folyamatosan emelkedő költségek mellett a fuvarszám is bezuhant, a pandémia miatt a fővárosban 60-70 százalékos volt a csökkenés. Azonban a fővárosban hatósági ár él, így nem tehetnek semmit.

Kép:Wikimedia

Most arról ír az atv.hu, hogy Pécsen és Debrecenben is áremelést akarnak a taxisok, itt azonban nincs hatósági ár, ezekben a városokban a helyi taxitársaságok vezetői döntenek az árakról.

Egy, az ATV Híradónak nyilatkozó pécsi taxisofőr azt mondta, nem csak a benzin vagy a gázolaj drágulása áll annak hátterében, hogy emelni szeretnék a viteldíjakat, a kötelező biztosítás, az autóalkatrészek, szervizek mind felemelkedtek 20-30 százalékkal. Debrecenben pedig "1-2-3 héten belül" lesz szükség a tarifaemelésre.

Az Országos Taxis Szövetség elnöke, Metál Zoltán azt mondta, a szövetség és a fővárosi önkormányzat most egyeztetett.

„A város azt kérte tőlünk, hogy egy szakmai bizottságot hozzunk létre, hogy előkészítsék ezeket a javaslatokat, és utána pedig valamilyen módon a következő hetekben valamilyen megoldást találjunk arra a problémára, hogy a költségeinkkel párhuzamosan valamilyen szinten a bevételeink is növekedjenek”
- mondta.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo