Bértárgyalások: 13 milliárd forintos ajánlat érkezett a kormánytól

A kisvállalati adó kulcsa 11-ről 10 százalékra csökkenne, ezzel mindegy 13 milliárd forint maradna a kisebb cégeknél.

"A kormány a foglalkoztatók megfelelő ellentételezése érdekében fenntartja eddigi vállalásait a munkáltatói járulékok 4 százalékpontos csökkentésére” – mondta Palkovics László a minimálbér-tárgyalások eheti fordulója kapcsán a szaktárca közleménye szerint.

(Fotó: Pixabay.com)

Az innovációs és technológiai miniszter bejelentette: a szociális partnerek egyetértése esetén készek a kisvállalati adó kulcsát 10 százalékra mérsékelni. A mostanáig felmerült adócsökkentési javaslatok összesen több mint 660 milliárd forint éves megtakarítást jelentenének a hazai cégek számára, amelyet a vállalkozások bérfejlesztésre fordíthatnának.

Némi véleménykülönbségek még vannak

A jövő évi minimálbérrel és garantált bérminimummal kapcsolatos egyeztetések a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma keretében zajlanak. A testület a kormányzati, munkaadói és munkavállalói oldal képviselői részvételével október 27-én, Budapesten tartotta meg legutóbbi ülését. Bár a felek között még fennáll némi véleménykülönbség a béremelések kompenzációjának mértékében, az álláspontok érdemben közeledtek. A tárgyalások a mielőbbi megegyezés érdekében november első hetében, a lehetséges megállapodás részleteinek kidolgozásával folytatódnak.

A közlemény kitér arra is: a kormány arra törekszik, hogy a bérköltségek növekedése ne veszélyeztesse a magyar munkavállalók kétharmadát foglalkoztató kis- és középvállalkozások működőképességét. A kisvállalati adó kulcsának jelenlegi 11-ről 10 százalékra csökkentésére mintegy 13 milliárd forintot hagyna a kisebb cégeknél. Változatlanul napirenden van az a kamarai javaslat, amely a helyi iparűzési adó bérterheket egyértelműen enyhítő mérséklését az idén bevált gyakorlat szerint 2022-re is kiterjesztené.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo