Béremelés: tavaly sokan kaptak, jövőre kevesen örülhetnek

Tavaly a megelőző évinél 10 százalékkal több cégnél, gyakorlatilag minden vállalatnál volt 3 és 5 százalék körüli bérfejlesztés, és a béren kívüli juttatást adó munkáltatók száma is nőtt - derül ki a DGS Global tanácsadó cég és az Ernst and Young közös felméréséből.

A felmérésben 327 munkáltató vett részt, közel 200.000 foglalkoztatottal. A felmérés szerint 2009-hez képest csaknem 10 százalékkal több szervezet hajtott végre egyszeri béremelést munkavállalói körében. Ez a béremelési gyakorlat minden vizsgált munkavállalói körre (felsővezetők, középvezetők, diplomások, ügyviteliek, fizikai dolgozók) egységesen igaz. A legtöbb szervezetnél 3 és 5 százalék között ingadozott a béremelés mértéke, de mivel az infláció 4,9 százalék volt, így a jövedelmek reálértékét mindössze a béremelést végrehajtó válaszadók alig több mint 36 százaléka tudta megóvni vagy javítani - olvasható a közleményben.

Tavaly a béren kívüli juttatások nagysága átlagosan csaknem 240.000 forint volt munkavállalónként évente, s az előző évhez képest 10 százalékkal nőtt az ezt a juttatási formát alkalmazó munkáltatók száma. A 2011-es előrejelzések ugyanakkor borúlátóbbak: a válaszadók több mint fele (55 százaléka) készül változatlan összeggel a következő évre, míg mindössze egyharmada tervezi a keretösszegek növelését. A béren kívüli juttatások növelését előrejelző cégek átlagosan 4,16 százalékos emeléssel kalkulálnak.

A közleményben a két cég kiemeli: a résztvevők csak megerősíteni tudták azokat az évek óta ismert tényeket, amelyek szerint leginkább a szakmunkás és a mester szakmunkás pozíciók betöltése a legproblémásabb. Utóbbi a megkérdezettek 88, előbbi 77 százaléka szerint számít hiányszakmának. A felmérés a kiszervezéssel érintett szakterületek sorrendjét is vizsgálta. A kiszervezett területek első két helyén továbbra is a bérszámfejtés és az informatika áll, bár sorrendjük 2009-hez képest felcserélődött. A bérszámfejtés aránya első helye ellenére öt százalékkal 33, az informatikáé pedig 21 százalékkal 25 százalékra csökkent egy év alatt.

Az emberi erőforrás-gazdálkodásnál 17 százalékra nőtt azon vállalkozások aránya, amelyek ezt a szakterületet kiszervezik. Az idei kiszervezéssel érintett területek között továbbra is az informatika, bérszámfejtés, létesítmény-üzemeltetés, biztonsági szolgáltat és az emberierőforrás-gazdálkodás valamint a pénzügyi-számviteli tevékenység szerepel - olvasható a közleményben.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo