Kövesd a vevőt! - hajsza több eszközön át

Hallotta már ezt a panaszt, hogy a látogatók manapság csak nyomkodnak összevissza és érthetetlennek tűnik, miért hagyják el az oldalt, ahelyett hogy vennének? A sikeres interernetes kereskedelemben létszükséglet, hogy ismerjük és megértsük a vevő szokásait, igényeit és jó élményt is adjunk a számára.

Sokan magukból indulnak ki és ugyanezt a viselkedésmódot feltételezik a vevőikről is, pedig a szokásaink az utóbbi pár évben gyökeres változásokon mentek át, így a tartalommarketing stratégia egyre nagyobb szerepet kap. Nézzük meg mi is történik: Hat-nyolc évvel ezelőtt az asztali gépekről érkezett látogatások hozták a vásárlások 100 százalékát. A változás akkor következett be, amikor egyre többen kezdtek mobil internetet használni, és a telefonok is okosak lettek. Először ez a trend a 30 év alatti célközönségnél volt először érezhető, de évről évre emelkedett a mobilos felhasználók aránya, jelenleg átlag 60-70 százalék körül mozog, de ez célcsoport és területfüggő, már most is van olyan terület, ahol a mobil kizárólagos lett. A klasszikus tölcsér formájú sales folyamat ma már egyre inkább egy ciklikus, körforgás szerű képet mutat, ami azt jelenti, hogy a vevő több impulzust, több információt igényel bizonyos esetekben. Minél bonyolultabb, minél személyesebb a termék, vagy a szolgáltatás, annál inkább így van ez. Két érdekes dolog történt: egyfelől megnőtt a vásárlási folyamat hossza, másfelől viszont drámaian lerövidült.

Kép:Pexels
Hol lett rövidebb a folyamat? Ott, ahol nem személyhez kötött, hanem helyzethez, vagy időhöz, gyorsasághoz. Ilyen tipikusan pl. az autómentés, duguláselhárítás, zárnyitás téma, mert éjjel lerobbant az országúton, vagy épp nem jut be a lakásába. Ilyen esetekben a tartalom már maga az adwords hirdetés, vagy az oldal keresőcímébe beírt azonnal hívható telefonszám. A látogatóból úgy lesz vevő, hogy sok esetben magát az oldalt nem is látta. Jöjjön bárki, csak gyorsan és olcsón…Itt egy eszköz vesz részt a vásárlásban, a mobil, mert az van éppen a kezében. A tartalomnak a helyzethez kell igazodnia, kulcsszerepet játszik a közérthető, egyértelmű, gyorsan  befogadható üzenet és kapcsolatfelvétel lehetősége. Hiba lenne ilyenkor félrebeszélni, vagy a problématudatát építgetni. A rövid folyamat kategóriájába tartozik még az impulzusvásárló, akit egy sürgető akciós ajánlattal, azonnal vevővé lehet tenni.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo