A november sem volt egy leányálom az építőiparnak

Novemberben 308 építőipari vállalkozás ellen kezdeményeztek felszámolási eljárást, ez 2,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Emellett a tizenegyedik hónapban az egy évvel korábbival összevetve csökkent a végelszámolások és az új cégalapítások száma - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb adataiból. Az idei összes felszámolás száma november folyamán haladta meg a tavalyi egész éves értéket.

Folytatódik az építőipari cégek fluktuációjának októberben tapasztalt lassulása: az egy hónappal ezelőttihez képest jelentősen mérséklődött a felszámolások növekedésének üteme, sőt a végelszámolások és az új vállalkozások száma abszolút értékben is elmarad a tavaly novemberitől.

A tizenegyedik hónapban az ágazatban 308 vállalkozás dőlt be adósságokat hagyva maga után. Ez csak 2,3 százalékkal több céget jelent a tavaly novemberinél, így ez idén az év harmadik legkevesebb bedőlést eredményező hónapja (beleértve a szabadságolások miatt hagyományosan „eseménytelen" augusztust is). Egy hónappal korábban még 10 százalékos volt a növekedés - igaz, már az is a változás ütemének lassuló tendenciáját mutatta. A novemberi lassulás főleg az év eddigi folyamataival összevetve szembetűnő, hiszen a tizenegyedik hónap végéig bedöntött 3590 építőipar cég 16,3 százalékos emelkedést jelent. „A javulás csak viszonylagos, hiszen az idén felszámolásba vitt vállalkozások száma november folyamán már meghaladta a tavalyi egész éves értéket" - kommentált Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója.

A felszámolások meglepő alakulásánál is meghökkentőbb, hogy mind októberhez, mind pedig tavaly novemberhez képest nagyon jelentősen csökkent az új cégek alapításának száma az ágazatban. Novemberben 304 új vállalkozást jegyeztek be, ami az októberi 427 új céghez mérten 28,9%-os, az előző év novemberéhez képest pedig 20,9%-os csökkenést mutat.

A tavalyinál kevesebb cég bezárásáról döntöttek idén tulajdonosaik: a novemberben végelszámolás alá vont 163 vállalkozás 23,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

„Erősen kérdéses, hogy az ágazatban az utóbbi két hónapban tapasztalt jelenségek a konszolidáció vagy az apátia kezdetének jelei, hiszen olyan ágazatról beszélünk, amelyben a megszűnő cégek több mint kétharmada adósságokat hagy maga után, tovább nehezítve az életben maradtak helyzetét" - fogalmazott az Opten stratégiai igazgatója. Mindenesetre a KSH ma közzétett adatai sem adnak okot a derűlátásra, hiszen mind az építőipari kibocsátás, mind a szerződésállomány csökkenést mutat az elmúlt egy év folyamán.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo