A társasági adó csökkentését ígérte Orbán

A bérek határozott emelését szorgalmazta Orbán Viktor, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) konferenciáján. A kormányfő hangsúlyozta ugyanakkor, hogy növekvő béreket csak versenyképes vállalkozások képesek fizetni. Ebből az is következik - magyarázta -, hogy a költségvetés az adórendszeren keresztül egyre kevesebb forrást vonhat ki a gazdaságból.

Kép: MTI

A kormányfő hangsúlyozta ugyanakkor, hogy növekvő béreket csak versenyképes vállalkozások képesek fizetni. Ebből az is következik - magyarázta -, hogy a költségvetés az adórendszeren keresztül egyre kevesebb forrást vonhat ki a gazdaságból.

Így tovább kell egyszerűsíteni a társaságiadó-rendszert, a 19 százalékos kulcsot csökkenteni kell; ugyanígy a személyi jövedelemadót is tovább kell mérsékelni; és a munkáltatói járulék csökkentése sem kerülhető el - sorolta a feladatokat, ezek között említve azt is, hogy támogatni kell a vállalati szektor kutatás-fejlesztési (K+F) kiadásainak emelését. Emellett bürokráciacsökkentésre, versenyképesebb munkaerőre és megfelelően versengő bankrendszerre, valamint versenyképes pénzügyi közvetítőrendszerre van szükség - mondta Orbán Viktor.

Az erről szóló lebegtetés ellenére teljesen kimaradt az őszi adócsomagból a járulékcsökkentés, amelyet a munkáltatók kértek a kormánytól, hogy így ellensúlyozhassák az egyre súlyosabb munkaerőhiány miatt emelkedő bérterheiket. Varga Mihálynemzetgazdasági miniszter szerint azonban további egyeztetésekre van szükség a témában, mivel járulékcsökkentéssel a magyar gazdaság versenyképességét kell erősíteni úgy, hogy 5-6 év távlatában érje el Magyarország a V4 országok átlagát, és azon a szinten legyen, mint Csehország vagy Szlovákia.

Mindenki csökkentené a járulékokat, csak nem ugyanúgy
Halogatja egyelőre a kormány a döntést az egyre égetőbb járulékcsökkentés ügyében, pedig a munkaerőhiány miatt emelkedő béreket egyre nehezebben tudják kigazdálkodni a vállalatok. A szakértők között sincs egyetértés azonban abban, hogyan is kellene kivitelezni ezt a lépést. A vállalkozók a munkáltatói terheket csökkentenék, annak ellenére is, hogy az elmúlt évtizedekben inkább a munkavállalókat sújtó adóterhek nőttek.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo