A kutatás 81 feldolgozóipari, kereskedelmi és szolgáltató közepes és nagyvállalat háromévnyi fluktuációs adatait és fluktuációkezelési gyakorlatát vette mélyvizsgálat alá. A vizsgált cégek több mint 85 ezer főt foglalkoztatnak. A kutatás célja, hogy viszonyítási alapot szolgáltasson a cégek fluktuációs adatainak összevetéséhez.
„Erre eddig nem volt mód, mert nem egységes a cégek fluktuációszámítási gyakorlata, az adatok nem összehasonlíthatók” – mondta Csikós-Nagy Katalin fluktuációkezelés-szakértő, a kutatás vezetője.Ami biztos: a fluktuáció egyre nő
A vizsgált vállalatok körében 36 százalék volt az átlagos éves fluktuáció 2018-ban. A legmagasabb, 37 százalék Nyugat-Magyarországon, míg Közép-Magyarországon 35 százalék, Kelet-Magyarországon pedig 32 százalék volt a tavalyi éves átlagfluktuáció.
Jelentős az eltérés ágazatok szerint is. A legmagasabb a feldolgozóipar fluktuációja, 41 százalék, míg ennél lényegesen alacsonyabb, 28 százalék a szolgáltatások területén, 20 százalék pedig a kereskedelemben. A fluktuáció a fizikai dolgozók körében 48 százalék, míg a szellemi dolgozóknál 14 százalék.
Brutális értékek a kölcsönzött állományban
A vizsgált cégek mintegy fele (49 százalék) alkalmaz kölcsönzött munkaerőt. A kölcsönzött állomány fluktuációja kiugróan magas, 173 százalék volt 2018-ban. Ez a brutális mértékű fluktuáció kihat a saját állományra is. A kölcsönzött munkavállalókat foglalkoztató cégek esetében a saját állomány fluktuációja 31 százalék, míg ahol nincs kölcsönzés, ott 23 százalék.
„A probléma egyre kritikusabb. A fluktuáció optimális szintje átlagosan 7–11 százalék között van. 12 százalék felett már komoly veszteségeket okoz, 30 százalék felett pedig azonnali beavatkozásra lenne szükség” – mondta Csikós-Nagy Katalin fluktuációkezelés-szakértő, a kutatás vezetője.Gyorsuló fluktuációs spirál
Évről évre nő a fluktuáció szintje. 2016-ban 31 százalék volt, 2017-ben 33 százalék, 2018-ban 36 százalék, 2019-re pedig 41 százalékos fluktuációt várnak a megkérdezett vállalkozások.
Az évek során csak kevesen reagáltak jól a munkaerőhiány kihívásaira. A késlekedő vagy rossz reakciók miatt a legtöbben tovább görgették a problémát és fluktuációs spirálba kerültek. A munkaerőhiány többletmunkához vezetett, ami túlterheltséget és feszültségeket okozott, ami újabb felmondásokat eredményezett, tovább gerjesztve a fluktuációt. A vezetők frusztráltak, hogy nem teljesül a termelési darabszám, így az árbevétel sem – szemlélteti a helyzetet Csikós-Nagy Katalin.
Csélcsap munkavállalók
A munkavállalók elvándorlása a munkaviszony első három hónapjában a leggyakoribb, az állomány 12-20 százalék-a lép ki ebben az időszakban. Ami aggasztó, hogy hasonló arányú, 16 százalék az 1-3 éves munkaviszony után kilépők aránya.
Ez azért különösen fájó egy vállalat életében, mert a hosszabb ideje a vállalatnál dolgozó munkavállalóval egy időben értékes tudás és tapasztalat is távozik a cégtől. Igaz, ahogy ment, úgy vissza is jöhet, hiszen a vizsgált cégek szinte mindegyikével (97 százalék) előfordult már, hogy visszatért hozzájuk a korábban kilépő munkavállaló – mondta a szakértő.
A pénz az alibi
A válaszadó cégek 90 százaléka szerint a vezető kilépési ok a más vállalatok által kínált magasabb fizetés, szellemieknél és fizikaiaknál egyaránt. A pénzen kívül a fizikai munkavállalók felmondásai inkább az egészségi okokhoz, a nehéz, monoton munkához, a rossz betanításhoz és a nem megfelelő munkarendhez köthetők, míg a szellemieknél a vezető felmondási ok az előrelépési lehetőségek hiánya.
Csikós-Nagy Katalin szerint azonban a pénz csak alibi. A kilépő munkatársak nem akarnak magyarázkodni, kerülik a nézeteltérést, ezért a legtöbbször nem árulják el a felmondás valós okát.
A HR-Evolution 2018-ban, a munkavállalók szempontjából készült reprezentatív fluktuációkutatása rámutatott, hogy a munkavállalók szerint a felmondás első számú oka a csalódás, hogy a munkaadók nem tartották be, amit ígértek. Persze fontos a pénz is, de nem az elsődleges ok.
Normává váló irreális igények
A válaszadó munkáltatók 40 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a munkavállalók igényei sokszor irreálisak a munkáltatóval szemben. Azonban az átlag mögött itt is jelentős eltéréseket találunk. Kelet-Magyarországon 64 százalék gondolja így, míg Nyugat-Magyarországon 33 százalék, Közép-Magyarországon 37 százalék, azaz sokkal jobban elfogadják az új munkaerőpiaci igényeket.
„Amikor már tömegesen találkozunk irreálisnak tűnő igényekkel, akkor lehet, hogy a piaci igények változtak és egy trenddel van dolgunk. Az erős, országos trendeket nem lehet figyelmen kívül hagyni anélkül, hogy hátrányba ne kerülnénk a munkaerőért folyó versenyben. Márpedig ma sok ilyen trend van, ami a rugalmatlanabb cégeket egyre nagyobb kihívások elé állítja” – magyarázza Csikós-Nagy Katalin.
