A legtöbb cég úgy gondolja, jót tett neki a GDPR

Az európai cégek 57 százaléka gondolja úgy, hogy a GDPR-szabályozás előírásainak megfelelően működik, 13 százalék még nem teljesíti teljes körűen az elvárásokat, 30 százalék pedig saját értékelése szerint még nem felel meg az adatvédelmi szabályozásnak. Ez derült ki az European Business Award-on induló cégek körében végzett RSM-felmérés adataiból.

A GDPR-nak megfelelően működő cégek közel háromnegyede előnyös vonásként emelte ki, hogy a szabályozási nyomás hatására az ügyféladatok kezelésének módjában sokat fejlődött, megerősítette informatikai biztonsági rendszerét és annak védelmét.   

Kép: Pixabay

GDPR-bírságok főbb szempontjai

A szabályozás az életbelépése előtt nagyrészt a potenciálisan kiszabható bírság nagysága miatt került reflektorfénybe. A rendelkezések megsértése esetén a bírság maximális felső határa 20 millió euróig terjedhet, illetve vállalkozások esetén az előző pénzügyi év teljes világpiaci forgalmának 4 százalékáig van lehetőség bírságot kiszabni. A nemzetközi fórumokat követően a hazai adatvédelmi hatóság gyakorlatában is több GDPR-alapú bírság került kiszabásra, ezek alapján röviden összegezzük az eddigi bírságolási gyakorlat néhány jellemzőjét. 

A bírságokkal szemben támasztott alapkövetelmények a hatékonyság, az arányosság és a

A British Airways bírsága a legnagyobb a GDPR bevezetése óta
200 millió eurós rekordbüntetés fenyegeti a British Airwayst (BA), miután tavaly nyáron hozzávetőleg félmillió utasának személyes adatait lophatták el egy hetekig tartó hackertámadásban.
visszatartó erő. Ez utóbbi, prevenciós követelmény egyrészről a speciális, másrészről a generális prevenciót is magában foglalja, és ez meg is jelenik a bírságolási gyakorlatban. A speciális prevenció célja, hogy ösztönözze a kötelezettet a konkrét jogsértéssel érintett gyakorlatának megváltoztatására, egy egyedi bírság generális prevenciós célja pedig az, hogy a többi piaci szereplő adatkezelési gyakorlatát a jogszerűség felé mozdítsa el. Ezen célok vizsgálata és „beárazása” megjelenik a gyakorlatban.

A kiszabható bírság maximumára is figyelemmel a tényleges bírság összegének megállapítása kapcsán a jogszabály tételesen felsorolja a figyelembe veendő konkrét szempontokat, amelyekre a NAIH következetesen hivatkozik is. Az összegszerűségre kiható módon jelentősége van például: 

  • a szándékos elkövetésnek (például a jogsértés rendszerszintű, tehát állandó nem megfelelőségből, és nem pedig egyszeri figyelmetlenségből ered,
  • a jogsértés súlyosságának, amikor is például valamely érintetti joggal kapcsolatos a jogsértés, 
  • annak, hogy egy vagy több jogszabályi rendelkezés került megsértésre 
  • a kötelezettre (adatkezelőre) előírt technikai és szervezési intézkedések alacsony megvalósulási szintjének, például elavult IT-technológia használatának. 
A NAIH által a türelmi időszakot követően kiszabott GDPR-bírságok összege eddig párszázezer forint és 30 millió forint közötti értéktartományban mozgott. A bírság összege természetesen a cégek árbevételének és adózás előtti eredményének nagyságával összevetve mutat teljesebb képet.  Az, hogy a hatóság mérlegelési jogkörében eljárva jelképes vagy érezhető mértékű bírság kiszabását látja indokoltnak, mindig a konkrét eset egyéb összes körülményeinek a függvénye. 

 

 

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo