A következő 3 év kritikusabb lehet, mint az előző 50

Az előttünk álló éveket mérsékelt gazdasági növekedés jellemezheti, a kihívások ellenére azonban optimisták a vezérigazgatók – derül ki a KPMG 2016-os vezérigazgatói (Global CEO Outlook) felméréséből. Bár a megkérdezettek jelentős többsége (72 százaléka) úgy gondolja, hogy a következő 3 év kritikusabb lehet az adott iparág számára, mint az előző 50, bíznak abban, hogy vállalatuk képes lesz tovább növekedni. A tavalyi 12 százalék után idén a vezérigazgatók 40 százaléka mondta, hogy jelentősen átalakítaná cégének működési modelljét a következő három évben.

A vezérigazgatók jelentős többsége hisz abban, hogy további növekedést hoz a következő három év; 89 százalékuk bízik cége, 86 százalékuk országa gazdasága, 85 százalékuk az iparág, 80 százalékuk pedig a világgazdaság növekedésében.

A válaszadók közel fele (48 százaléka) arra számít, hogy a következő három évben évi 2–5 százalékkal növekedhetnek vállalatának eredményei. A vezérigazgatók szerint a növekedés elsődleges forrása az új termékek bevezetése lehet (28 százalék), amelyet követően leggyakrabban az új fogyasztók megjelenését (26 százalék), az új piacokra való belépést (25 százalék), illetve az új csatornák bevezetését (22 százalék) említették.

Kép: FreeDigitalPhotos.net/bplanet

Emiatt aggódnak a vezérigazgatók

Az idei felmérés során számos olyan aggodalomra okot adó tényezőre figyelmeztettek a vezérigazgatók, amellyel eddigi karrierjük során még nem találkoztak.

  • Fogyasztói hűség (88 százalék).
  • Hogyan hat vállalatukra, ha a világgazdaság lassabban növekszik a vártnál (88 százalék).
  • Az idő hiánya nem teszi lehetővé, hogy stratégia szempontból gondolkozzanak azon, hogy a diszruptív megoldások és az innováció miként hat a vállalat jövőjére (86 százalék).
  • A válaszadók 65 százaléka aggódik amiatt, hogy az új szereplők felforgatják a piacot és saját üzleti modelljüket, ugyanakkor több mint felük (53 százalék) gondolja úgy, hogy vállalata nem kellően, diszruptív saját üzleti modelljét tekintve.
Senki sincs biztonságban
Különböző mértékben, de veszélynek van kitéve minden intézmény és vállalat: a legújabb becslések szerint évi 1 milliárd dollár kárt okoznak a kiberbűnözők, miközben a vállalatok legkevesebb ennek felét költik a károk kivédésére. Az Infotér szakértői elemzése szerint a legnagyobb vállalatok mellett a kisebb cégek is egyre inkább ki vannak téve az új veszélyeknek, és mindenkinek már most fokoznia kell a védelmi képességeit – már csak a jól felfogott üzleti érdekei miatt is.
Az idei felmérés egyik fontos megállapítása, hogy aggályaik felsorolásakor sokkal gyakrabban említettek olyan új vagy eddig ismeretlen kockázati tényezőket a vezérigazgatók, mint a kiberbiztonság. Míg a tavalyi felmérésben még a top5-be sem került be a kiberbiztonság, ma már ez a cégvezetők legfőbb aggodalma. A vezérigazgatók 72 százaléka szerint cége nincs felkészülve egy esetleges kiberbiztonsági eseményre, de hasonlóan aggasztónak tartják, hogy kellően szofisztikáltan bánnak-e az adatokkal, vagy képesek-e digitális csatornákon keresztül kapcsolatot létesíteni az ügyfelekkel. Mindössze kevesebb mint harmaduk (30 százalék) gondolja úgy, hogy cége vezető szerepet tölt be az adat és elemzés területén.

John Veihmeyer, a KPMG globális vezérigazgatója szerint a vállalatvezetők tisztában vannak azzal, hogy úttörő szerepet kellene vállalniuk, és azzal is, hogy ezt vagy most teszik meg, vagy soha: „ A napjainkat jellemző geopolitikai bizonytalanság, a széthúzó piaci és társadalmi erők ellenére, a felmérésben szereplő vezérigazgatók a növekedésre fókuszálnak. Teszik mindezt aktuális képességeik erősítésével és egy, a jelenlegitől jelentősen eltérő jövőre való felkészüléssel, amely éppúgy szól a változásról, mint a fejlett technológiák és specializáltabb szaktudás alkalmazásáról.”

A vezérigazgatók főbb stratégiai prioritásai a következő 3 évre:

  • innováció ösztönzése (21 százalék)
  • erősebb ügyfélfókusz (19 százalék)
  • diszruptív technológiák alkalmazása (18 százalék)
  • tehetségnevelés és -gondozás (18 százalék)
  • erősebb marketing, branding és kommunikáció (17 százalék).
Bár a vezérigazgatók többsége szerint szervezete számára fontos az innováció, sőt 10-ből 8-an arról számoltak be, hogy ezzel kapcsolatban világos célok és eszközök is szerepelnek a vállalati stratégiában, a válaszadók kevesebb mint negyede mondta, hogy személyesen is foglalkozna vele.
Felvenni a versenyt
„A diszruptív technológiákkal szemben a világ vezető cégei akkor lehetnek sikeresek, ha gyorsan beépítik azokat szokásos üzleti folyamataikba” – mondja Kerekes Antal, a PwC Magyarország technológiához kapcsolódó tanácsadási szolgáltatásokat vezető cégtársa. Itt olvashat erről bővebben.
A változásban, a technológiában és a tehetséges munkavállalókban látják a jövőt

A felmérés résztvevőinek közel fele (41 százaléka) arra számít, hogy vállalata jelentős átalakuláson megy keresztül a következő három évben . Tavaly mindössze 29 százalékuk mondta ugyanezt.

A felmérésből az is kiderül, hogy a gazdasági és bevételnövekedési várakozásokra való tekintettel egyre több vezérigazgató gondolja, hogy nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a szakképzett munkaerőre. Az idei felmérés szerint 96 százalékuk tervezi az alkalmazottak számának növelését a következő három évben, míg tavaly még csak 78 százalék mondta ugyanezt. 61 százalék már a következő 12 hónapban is bővítést tervez. A válaszokból az is kiderül, hogy gondot okoz a megfelelő képzettség hiánya, a válaszadók több mint fele szerint ez a a főbb üzleti funkcióknál is jellemző.

A megkérdezettek szerint a növekedési lehetőségek szempontjából fontos a technológia (a fontossági rangsorban a nemzetközi gazdasági környezet után a technológia a második leggyakrabban említett tényező, megelőzve a hazai gazdasági környeztet), sőt 18 százalékuk diszruptív technológiát is alkalmazna. A felmérésből az is kiderül, hogy a következő három évben jelentős összegeket szánnának technológiai újításokra. 25 százalékuk többet költene az adat és elemzési képességek javítására, 22 százalékuk pedig kiberbiztonsági megoldásokba fektetne. Ez nem meglepő, hiszen a felmérés eredményei szerint jelenleg a kiberbiztonság jelenti a legnagyobb technológiai kockázatot a vállalatok számára (a válaszadók 30 százaléka szerint), megelőzve az újonnan felmerülő technológiai kockázatokat (26 százalék).

A KPMG közel 1300 vezérigazgatót kérdezett meg az idei felmérés készítése során. A válaszok 10 ország 11 iparágából érkeztek.

Véleményvezér

Magyar Péter szerint már nincs is rezsicsökkentés Magyarországon

Magyar Péter szerint már nincs is rezsicsökkentés Magyarországon 

Magyar Péter és a kormánytagok most Európa színe-java előtt vívnak egymással.
Fotóalbumot készített Hadházy Ákos a magyar kórházi kosztokról, ezt látni kell

Fotóalbumot készített Hadházy Ákos a magyar kórházi kosztokról, ezt látni kell 

Nem finom, de legalább nem is gusztusos.
Véget ért az amerikai dokkmunkások sztrájkja, hatalmas sikert értek el

Véget ért az amerikai dokkmunkások sztrájkja, hatalmas sikert értek el 

A logisztikai költségek tovább nőnek.
Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát

Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát 

A folyamatos kormányzati sikerpropaganda mellett csak a számok ne lennének.
Vádat emeltek a new yorki polgármester ellen

Vádat emeltek a new yorki polgármester ellen 

Ingyen utazásokat és hotelszámlákat vizsgálnak.
Az izraeli titkosszolgálat professzionálisan működik Iránban, mind a 180 ballisztikus rakétát leszedték

Az izraeli titkosszolgálat professzionálisan működik Iránban, mind a 180 ballisztikus rakétát leszedték 

Az izraeli miniszterelnök megígérte az irániaknak, hogy hamarosan megszabadítják elnyomóitoktól.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo