Olyan megható volt, ahogy Elon Musk a múlt heti, a New York Times-nak adott interjújában, olykor könnyekben kitörve mesélt arról mekkora árat kell fizetnie a Tesla szakmai sikereiért. Mesélt álmatlanságáról, a 120 órás munkahetekről, és a két marékkal szedett altatókról, nyugtatókról. Nos, a befektetők nem értékelték a kitárulkozást. Alig jelent meg 17-én az interjú, kilenc százalékot esett a pénteki zárásig a Tesla részvénye és e hét elején folytatta a szabadesést. Hétfőn a részvény még a 300 dolláros ár alá is benézett, miközben nem egészen két hete még 400 dolláron járt az árfolyam.

Nem csoda. Elon Musk megszólalása után – ami inkább tűnt egy terápiás ülésnek, mint interjúnak, a Tesla vezetése, befektetői egy emberként hördültek fel, míg az autóipar más vezetői némileg kaján módon nyilatkoztak. „Nincs az a befektető, akinek egy csepp esze van és ezután pénzt fektet a Tesla-ba” – mondta a CNN-nek Bob Lutz a General Motors volt alelnöke. „Elon Musk elfáradt és nyilvánvalóan komoly érzelmi problémákkal küzd” – mondta.

Elon Musk valóban nem úgy nyilatkozik, ahogy azt egy cégvezetőtől elvárhatnánk, de nem csak ebben különbözik egy "átlagos" főnöktől, éppen ez tette lehetővé, hogy olyat vigyen véghez, amit mindenki lehetetlennek tartott. Sikerre vitte a 2003-ban alapított Teslát, egy vadonatúj atuómárkát egy telített piacon, olyan elektromos autót kreált, amely népszerűségében messze megelőz minden más modellt, és hatalmas eredményei nyomán már nem tűnik olyan elképzelhetetlennek a teljes elektromos átállás a személygépjármű-szegmensben. A tesla példája nyomán kezdett minden más autógyártó komolyan foglalkozni az elektromos modellekkel. Ugyanakkor van igazság Bob Lutz szavaiban: Elon Musk az utóbbi hónapokban szemmel láthatóan elfáradt, egyre gyakrabban reagál támadólag, az alváshiány, túlterheltség amiről az interjúban beszél, arra utal, hogy kiégett, azaz burnout-szindrómában szenved.

Két végén égett a gyertya - (Flickr/Web Summit)

Kiégve

A kiégés szakszóval leírt pszichés állapot lassan üzleti fogalommá válik. A fogalmát megalkotó Herbert J. Freudenberger pszichoanalitikus meghatározása szerint a burnout-szindróma a tartós érzelmi megterhelés (stressz) nyomán fellépő fizikai, emocionális, mentális kimerülés, amely a reménytelenség és inkompetencia érzésével, a célok elvesztésével jár, s amelyet a saját személlyel, munkával, illetve másokkal szembeni negatív beállítódás jellemez.

A kiégés egyértelmű hátrányt okoz a kiégett dolgozót alkalmazó cégnek is. A kiégett dolgozó a körülötte lévőkre is negatív hatással van. Fokozott veszélyt jelent, ha a csapatában domináns szerepet tölt be, ha kis létszámú csapatban dolgozik, vagy ha a vállalat szempontjából kritikus fontosságú munkakört tölt be. A kiégés elleni leghatékonyabb védekezés az önismeret növelése. Ennek segítségével csökkenthetők a rizikófaktorok, tudatosan alakítható az énkép és a magunkkal szembeni elvárások. Emellett ez segít felismerni a túlterheltség jeleit is.

A szakemberek szerint a leküzdés egyik fontos eszköze a sport, amely – mivel fiziológiailag a stresszre adott normális válasznak, a menekülésnek felel meg – alkalmas a levezetésre. Antidepresszánsok helyett mindenképpen a lélek ápolását javasolják. Az ezzel foglalkozó szakpszichológusok egy-egy szálat keresnek a mindennapokban, amelynek megváltoztatásával már jelentősen javulhat a helyzet anélkül, hogy a teljes egzisztenciális és szociális környezetet meg kellene változtatni. (Persze nem mindig a burnout áll a teljesítmény csökkenése hátterében. Van, amikor csak lustaságról van szó.)

Verseny kifulladásig

A kiégés legfontosabb kiváltó okai között szerepel az állandó teljesítménykényszer. A szakemberek szerint a „multitasking" működés hosszú távon nem fenntartható, mert túlságosan nagy stresszt jelent az agynak. Tüneteit először segélyszervezetek önkénteseinél figyelték meg, és azóta is áll, hogy „veszélyeztetettnek" minősülnek az erős érzelmi megterheléssel járó munkakörben – például a nevelésben, ügyfélkapcsolati területen vagy éppen vezetőként – dolgozók. Növeli a rizikófaktort az extrém felelősséggel vagy folyamatosan változó munkakörnyezettel járó foglalkozás is.

Az előfordulás gyakoribbá válásának oka lehet, hogy világunkban minden lehetségesnek tűnik, ám ennek megfelelően az elvárások is folyamatosan növekednek. Emellett azonban az állandó bizonytalanság, a sikertelenségtől, a munka elvesztésétől való félelem, a reálisan nem elérhető célok kitűzése mind növeli a stresszfaktort. A szabadság növekedésével ugyanis az ember mindenért maga kell, hogy vállalja a felelősséget. A sikerért, de a bukásért is. Alain Ehrenberg francia szociológus szerint így a szabadság bizonyos esetekben növeli a stresszt, mert nem minden ember képes a sok választási lehetőség között boldognak lenni. Emiatt nő a depresszív megbetegedések száma.

A mások elvárásainak való megfelelés nyomása, a teljesítménykényszer, a konkurenciától való félelem és végül, de nem utolsósorban az elismerés hiánya mind közrejátszik a kiégésszindróma egyre gyakoribb megjelenésében. Ahogy a korlátozás érzete is, amely ugyanolyan feszítő hatású, mint a túlterheltség. A merev követelmények, a korlátozott karrierlehetőségek, az egyedi kezdeményezések elfojtása éppoly káros lehet.