A hétvégi stiklire is ráfaragtak az árusok

Összesen mintegy 300 millió forint bírságot kellett kiszabni a NAV nyári akciójában. Az országszerte végzett mintegy 7600 ellenőrzés egyharmadának eredménye valamilyen szabálytalanságot mutatott. Nyugtahiány vagy feketefoglalkoztatás miatt majdnem 50 üzletet kellett 12 napra bezárni, és 8 esetben kellett üzletbezárást helyettesítő bírságot kiszabni.

Kép: MTI, Fotó: Balázs Attila

Július elejétől augusztus végéig tartott a NAV nyári ellenőrzéssorozata az országban. A turisták által kedvelt üdülőhelyeken, vendéglátóhelyeken, strandokon, nyári fesztiválokon, szabadtéri rendezvényeken, rendezvényszervezőknél lehetett számítani a NAV munkatársaira. Kiemelt figyelmet kaptak még Budapesten és Balaton környékén azok a szállásadók is, akik akár egy napra, akár az egész nyárra szobát adtak ki.

Kockázatelemzés alapozta meg a vizsgálandó vállalkozások célzott kiválasztását. Ez azt jelenti, hogy a NAV jellemzően azoknál „kopogtatott”, ahol az előzetes elemzések alapján vélhetően valami nem volt rendben. A piacokon, vásárokon pedig a helyszíni tapasztalatok alapján választották ki a revizorok, mely gazdálkodókat kell ellenőrizni. Azokat az adózókat pedig, akik korábban már hibáztak, azaz nem adtak nyugtát vagy számlát, újra ellenőrzésre jelölte a „rendszer”. A célzott kiválasztásnak köszönhetően minden harmadik esetben találtak jogsértést a NAV munkatársai.

Az ellenőrzések célja elsősorban a szabálytalankodók kiszűrése volt, de az akció egyúttal a vásárlók és a tisztességes vállalkozók, sőt az állam költségvetésének érdekeit is szolgálta. A NAV szakemberei többek között azt vizsgálták, hogy a kereskedők, szolgáltatók adtak-e szabályos bizonylatot, online pénztárgépeiket megfelelően használták-e, a vállalkozások bejelenték-e alkalmazottaikat és a kereskedők számot tudtak-e adni áruik eredetéről.

A korábbiakhoz képest továbbra is arra utalnak a szokatlan időben - késő délután, éjszaka, hétvégén - végzett ellenőrzések, hogy ezekben az időszakokban jóval gyengébb a nyugta- és számlaadás fegyelme. Pozitív eredményt mutatnak viszont azok az ellenőrzések, amelyek a Forma 1-es pálya belső területeire kitelepülő vállalkozásokat vizsgálták, kiderült ugyanis, hogy ezeknek az adózóknak a többsége az előírásoknak megfelelően működik. A Balaton-parti megyékben az igazgatóságok ezúttal revizorokat cseréltek, hogy az ismeretlen arcok nagyobb eredménnyel szűrjék ki a törvényszegőket.

Mit tehetünk az adóellenőrzés után?
Amennyiben nem ért egyet adóhatósági ellenőrzés során tett megállapításokkal, azt több lépcsőben is vitathatja az adózó. Alapvetően minden ellenőrzés során abban bízunk, hogy nem lesz számottevő megállapítás, vagy a NAV nemleges jegyzőkönyvvel távozik. Az esetek többségében ez nem így van. Ezért szakértőnk segítségével röviden összefoglaljuk, hogy milyen jogorvoslati lehetőségek állnak az adózók rendelkezésére.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo