A foci vb megdobta a sörfogyasztást

A nyári meleg és az oroszországi labdarúgó világbajnokság bizonyára egyaránt jó hatással lesznek a hazai sörgyárak 2018-as teljesítményére, de az elmúlt 3 év adatait vizsgálva sem panaszkodhatnak a magyarországi főzdék – derül ki az OPTEN céginformációs szolgáltató adataiból.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

 

2016 óta folyamatosan nő a hazai sörgyártással foglakozó vállalkozások száma, annak ellenére, hogy a 2016-ban elért 149 milliárd forint összárbevételt a rákövetkező évben nem sikerül elérnie az iparágnak.

Kép: Pixabay

2017-ben a szektor árbevétele 146 milliárd forintra csökkent. Ugyanakkor a szektor stabilitását mutatja, hogy az új cégbejegyzések mellett a piac szereplői ellen csak mutatóban indult felszámolási eljárás és kényszertörlés.

Mind az árbevétel, mind a dolgozói létszám, de a működő vállalkozások számának alakulása terén is megfigyelhető, hogy a trendek a piac kis és nagy szereplőit hasonlóan érintették, számottevő különbség nem mutatható ki közöttük.

A hazai piacot négy nagy cég uralja: a Dréher Sörgyárak Zrt., a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt., a Pécsi Sörfőzde Zrt. és a Borsodi Sörgyár Kft. E négy cég teljesítménye teszi ki az iparág 2017-es árbevételének 98%-át. Mellettük számos mikro- és kisvállalkozás és családi főzde működik szerte az országban, meglovagolva a kézműves sörök iránt az elmúlt években kialakult keresletet.

Kisüzemi, hazai, csapolt és IPA. Így sörözünk mi
A hazai sörfogyasztási szokásokat vizsgálta a Beerporn.hu internetes felmérése, amely a fogyasztás gyakorisága és helye mellett a kisüzemi sörök ismertségét és a legnépszerűbb sörtípusokat is feltérképezte.
Az iparág teljesítményének értékeléséhez tegyük azt is hozzá, hogy ezt az eredményt a piaci szereplők úgy érték el, hogy az európai uniós támogatási rendszerben a sörgyártás a borászattal ellentétben nem kapott kiemelt prioritást.

A hazai főzdéknek a pályázati források megszerzéséért sok más profilú vállalkozással együtt kellett versenyezniük. Nem voltak olyan pályázati kiírások, melyek kifejezetten a sörkészítéssel foglakozó cégek számára jelentek volna meg. A támogatások viszont a kisebb piaci szereplőket gazdagították, mivel a nagyvállalatok a pályázati kiírások döntő részéből ki voltak zárva.

A szezonális időjárási hatások és a fesztivál látogatottságok mellett az iparág jövedelmezőségét az ízesített sörök és ciderek piacán a „chipsadó” emelése, míg az iparág egészét tekintve a prémium sörök iránti növekvő kereslet fogja meghatározni a jövőben – zárja közleményét Hantos Zoltán, az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.
Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni 

A kígyóuborka feliratkozott a történelembe.
Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo