Jó lehetőség fiatal vállalkozóknak

35 évesnél fiatalabb vállalkozók bemutatkozására ad lehetőséget a Junior Expo. Minden megyéből 10, Pest megyéből 20 vállalkozás fogadására van lehetőség.

Kép: PP-archív

Új programelemekkel, változatlan feltételekkel várja Egerbe hazánk, sőt a környékbeli országok  fiatal vállalkozóit is a Junior Expo 2014-ben! A rendezvény továbbra is a 35 évesnél fiatalabb vállalkozók bemutatkozására ad lehetőséget az Agria Universitas Egyesület rendezésében, a résztvevőket szakmai zsűri választja ki. Minden megyéből 10, Pest megyéből 20 vállalkozás fogadására van lehetőség, ugyanakkor idén már a határokon túli fiatal vállalkozók is jelentkezhetnek! A rendezvény társszervezője: Kárpát Régió Üzleti Hálózat Zrt.

A szakkiállítás és vásár civil kezdeményezés, nem profitcélú rendezvény, célja, hogy a fiataloknak bemutatkozási, üzletkötési lehetőséget teremtsen. A kétnapos program időpontja: 2014. március 7–8. Helyszín: Agria Park, Eger

Értékes díjazás, irány New York!

A Junior Expo legsikeresebb vállalkozói értékes díjazásban részesülnek, a 2013-as győztes, a baba-mama marketinggel foglalkozó Promobox Kft. vezetője, Fejérdy Zsófia Kínában mutathatta be szolgáltatását.

Az expó „Jó vállalkozás- biztos jövő!” elnevezésű versenyének 2014-es I. helyezettje utazást nyer New Yorkba!

Kreatív megoldások, szabad bemutatkozás

A vállalkozók Egerben, az Agria Park Kiállítótermében kapnak lehetőséget a bemutatkozásra, a megjelenés formája szabadon választható (termékbemutató, powerpoint előadás, kiállítás a standnál stb.). A részt vevő kiállítóknak 2x2 méteres standot biztosítunk, amit tetszőlegesen használhatnak ki.
Miért jó „expózni”?
A vállalkozás ismertségének növelése, új üzleti kapcsolatok kialakítása, konkurencia felmérés – ebben segíthet egy expó. Fiatal vállalkozások itt bizonyíthatják profizmusukat, ötletességüket és lendületüket, amelyre a nagyobb cégek képviselői is felfigyelhetnek. Olyan kapcsolatok köttethetnek így, melyek szereplői a normál üzleti világban nem, vagy csak nehezen találnának egymásra. A több szféra képviselőit is befogadó vállalkozói expók nagy előnye, hogy színességük, változatosságuk révén a nagyközönség érdeklődésére is számot tartanak, így kiváló alkalmat adnak termékek, szolgáltatások pozicionálására, új kínálati elem bevezetésére.

Újdonságok, változások

Az üzleti életben fontos a megújulás, az alkalmazkodás, ezért 2014-ben felfrissül a rendezvény. Az V. Junior Expo szervezésében figyelembe vesszük korábbi kiállítóink véleményét, ezért például workshopokat szervezünk az eddigi vállalkozói konferencia helyett.

Az V. Junior Expo időpontja épp a Nőnapra esik, az alkalom pedig lehetőséget ad arra, hogy foglalkozzunk a női vállalkozói élethelyzettel. Izgalmas beszélgetéseket, eszmecseréket tervezünk, valamint női vállalkozók kapcsolatépítő találkozóját.

Kísérő programként 2014-ben a megváltozott munkaképességű alkalmazottakat foglalkoztató vállalkozások szakmai kiállítását rendezzük, esetükben a részvételnek nem feltétele a 35 év alatti életkor.

Kapcsolódó rendezvények: workshopok, kerekasztal beszélgetések, tanácsadás (pályázatok, hitelek, adózás, könyvelés, PR, marketing), szórakoztató és kulturális programok, gyermekprogramok.

Feltételek – ami nem változott

A vállalkozók ingyen kapják a standot, a promóciót, és díjmentesen vehetnek részt a workshopokon, beszélgetéseken, tanácsadásokon – így közel 350 000 Ft-os programcsomagot kapnak. A részvételhez regisztráció szükséges (jelképes 10 000 Ft/vállalkozás/2 fő), mellyel a vállalkozás képviselői egy szállás-, étkezés és programlehetőségekhez kedvezményt nyújtó Expo-kártyát kapnak. A regisztrációs díj így már a szállásköltségeknél megtérül.

Jelentkezési lap és mellékletei letölthetők a juniorexpo.hu honlapon, a Jelentkezés menüpont alatt.

Határidő: 2014. január 25.

A zsűri február 1-jéig dönt a részt vevő vállalkozásokról.

 

 

Véleményvezér

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban 

Az ukrajnai háború versenyfutás az idővel.
Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát

Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát 

A lengyel valuta árfolyama fenn, a magyar lenn.
Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt

Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt 

Ez a harc lesz a végső?
A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik

A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik 

Nem tűnik túl átgondoltnak a mini-Dubaj projekt.
A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott

A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott 

Bindzsisztán működik, ahogy kell.
Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe

Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe 

Kölcsönösen árulással vádolják egymást.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo