Az idén a tavalyinak többszöröse jut tanyafejlesztésre

Az idén nagyobb lendületet kaphat az Alföldön 2011-ben beindított tanyafejlesztési program, miután a költségvetésben 1,4 milliárd forintot különítettek el erre a célra, az elmúlt évi 300 millió forintnak a többszörösét.

A hét megye 724 települését  érintő  programra várhatóan áprilistól lehet majd pályázni, és előreláthatóan 150 tanya kaphat akár milliós  támogatást. (Tavaly 300 millió forinttal indult el a program.)

A támogatás egyebek mellett a gazdálkodáshoz szükséges gépek beszerzésére, az őshonos jószágokból álló állatállomány gyarapítására, az adott tájra jellemző növények vetőmagjának beszerzésére, gyümölcsfák telepítésére  terjed ki. A pályázatok odaítélésénél  ugyancsak jó esélyük lehet a kis- és mikrogazdaságok megerősödését célzó energetikai korszerűsítésre törekvő és a biogazdálkodást választó gazdáknak.

Kép:sxc

Van már eredmény

A tanyafejlesztés fokozott figyelmet érdemel,  mert e sajátos létforma társadalomföldrajzi, tájképi különlegessége révén része a magyar nemzeti örökségnek, a nemzeti vidékstratégia  kiemelt eleme - jegyezték meg.  Hozzávetőleg 300-400 ezren élnek tanyasi környezetben és a nehéz  körülmények miatt az elmúlt évtizedekben sokan elvándoroltak, a városokban, falvakban keresték a boldogulást. Kedvező ugyanakkor, hogy az elvándorlási folyamat megfordult, egyre több, önálló életvitelre, önellátásra  törekvő fiatal költözik tanyára, elsősorban Szeged, Csongrád és Nagykőrös közelében - ismertette a minisztérium.

A tanyafejlesztési program megvalósítására eddig 6 milliárd forint támogatás jutott, felhasználásával növekedett a megművelt terület nagysága, gyarapodott az állatlétszám, több tanyasi hűtőházat, tej- és sajtüzemet létesítettek, földutakat korszerűsítettek, több száz tanyán bevezették az  elektromos áramot és kiépült a tanyagondnoki szolgálat. Hozzávetőleg 700 tanyán vált komfortosabbá az élet - hangsúlyozta a tárca. Példaként felsorolták, hogy néhány helyen, például a Kunfehértó közelében álló Szalai tanyán, a Mezőtúr melletti Moga tanyán és a Kiskunhalashoz tartozó Paor tanyán akár mintaként szolgáló, a legkorszerűbb technikával felszerelt fóliás zöldségtermesztés, sajtüzem, szarvasmarha tartás valósult meg.

A védjegy a lényeg

A tárca az idei egyik legfontosabb feladatnak a Tanyasi Termék védjegy elterjesztését nevezte. A védjegy olyan termékekre kerülhet, amelyek garantáltan jó minőségű, helyben készült, az egészséges élelmiszerek választéka bővítését  szolgáló különlegességek és rövid úton, a kereskedelmi lánc kiiktatásával kerülhetnek a vásárlókhoz.  A minisztérium vizsgálja annak lehetőségét, hogy az Alföldi tanyafejlesztési programot a következő években kiterjesztik más, főként dunántúli régiókra is, így például a kisalföldi, őrségi tanyák is megerősödhetnek - közölte a Földművelésügyi Minisztérium.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo