Vírusírtónak álcázott vírus

A VirusBuster Kft. Víruslaboratóriumának kutatói olyan számítógépes kártevőre bukkantak, mely a Kft. nevét felhasználva és azzal visszaélve igyekszik bizalmat kelteni a felhasználókban.

A Víruslaboratórium vezetője, Szappanos Gábor tájékoztatása szerint a károkozó virusbuster.personal.v3.20.regfile.by.arcade.exe néven elektronikus levelekhez csatolt állományként terjed. A vírus elemzése, besorolása és az azonosításához szükséges kódsorozat meghatározása nem okozott különösebb nehézséget, hiszen a meglehetősen jól ismert Bagle féreg egy változatáról van szó. Ennek megfelelően a VirusBuster biztonsági megoldásainak rendszeresen frissítendő szignatúraállománya - a kártevők azonosításához szükséges adatbázis - természetesen már tartalmazza a virusbuster.personal.v3.20 elleni védekezéshez szükséges információt is.

A VirusBuster fejlesztési vezetője, Stange Szilárd szerint a féreg azonosítása tapasztalt felhasználók számára egyébként sem okozhat gondot, hiszen már a névadás módja önmagában felkeltheti a gyanút arra, hogy az elektronikus küldemény csatolmánya valójában számítógépes kártevő.

Nem először
A VirusBuster Kft. nevével már máskor is előfordult visszaélés. Az A29 név alatt működő vírusíró brigád ugyanis néhány napja jelentette be feloszlását, és a csoportosulás vezetője ugyancsak a VirusBuster fedőnevet használta.

Ha hinni lehet a "hivatalos visszavonulást" bejelentő közleményének, akkor a felhasználói közösség fellélegezhet. A meglehetősen kreatív és innovatív A29-hez fűződik ugyanis például a symbianos mobiltelefonokat fertőző hírhedt Cabir, továbbá az első Pocket PC-s károkozó, a Duts, az NTFS állományrendszer "Alternate Data Streams" képességeit elsőként kihasználó Stream, valamint a Windows és Linux alatt is fertőző Lindose nevű számítógépes kártevők elkészítése.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo