Önkéntes felhasználói kaláka a vírusok ellen

Sikerrel debütált a Panda közösségi vírusvédelme: a Panda 74%-os növekedést tapasztalt a regisztrált termékek terén. A webkettes vírusvédelem már most egyre gyorsuló ütemben hódít.

Azonos időszakban 74%-kal több terméket regisztráltunk, mint egy évvel ezelőtt - nyilatkozta Sándor Zsolt, a Panda Security magyarországi igazgatója. Úgy tűnik, a piac megértette és elfogadta az új technológiát.

A Panda Security felmérései szerint négy számítógépes hálózatból három tartalmaz valamilyen fertőzést; a fenyegetések száma manapság már a 13 milliót is meghaladja, ami komoly kihívás elé állította a vírusirtó-gyártókat.

Azt tapasztaltuk, hogy kezd eloszlani az a tévhit, miszerint egy "sima" vírusirtó is elég, napi egy-kétszeri adatbázis-frissítéssel. A pc-k helyi adatbázisában 1-2 millió vírusdefiníciónál több nem tárolható, így ez a technológia mára jócskán túlhaladottá vált.

A "webkettes" vírusvédelem legnagyobb előnye, hogy a vírusokra adott reakció ideje gyakorlatilag másodpercekre rövidül; a 8-12 órás késéssel reagáló hagyományos rendszerek esetén a frissítések között eltelt idő alatt akár 1500 új vírus is megjelenhet.

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo