Westel MMS világpremier

A Westel 2002. április 18-án délután fél háromkor a világ szolgáltatói közül elsőként elindította teljes körű kereskedelmi MMS szolgáltatását, így a Westel 2 millió 750 ezer ügyfele az arra alkalmas mobiltelefonnal színes fényképeket és hangokat is küldhet. Az Ericsson MMS technológiájára épülő üzenetküldési szolgáltatás minden Westel előfizető számára elérhető – Dominós ügyfeleknek is – havidíj nélkül, csupán regisztrálni kell rá.

„A Westel Mobil Multimédia részeként a fotó és képküldés, azaz az MMS szolgáltatás az előfizetők számára olyan új, kreatív világra nyit ablakot, ahol az élet színesebb, vidámabb, tartalmasabb és kommunikatívabb” – mondta Sugár András, a Westel vezérigazgatója a távközlési mérföldkőnek számító multimédiás üzenetküldési szolgáltatásról. Az első MMS üzenetet több mint egy évvel ezelőtt küldték, miután az Ericsson és a Westel tavaly szeptemberben elhatározta, hogy elindítja a világ első kereskedelmi MMS szolgáltatását Magyarországon, ahol a mobil penetráció az egyik legnagyobb.
Az SMS utódjának tekinthető és arra épülő MMS szolgáltatás a szöveg mellett színes képek, digitális fényképek és hangok továbbítását – csengőhangot is – teszi lehetővé, sőt, a készülékhez csatlakoztatható kamerával készült fényképek is elküldhetők. Az üzenetek másik MMS mobilra vagy e-mail címre továbbíthatók, de a www.777sms.hu oldal MMS szerkesztőjének segítségével a megfelelő készülékkel még nem rendelkezők is küldhetnek multimédiás telefonokra üzenetet.

A GPRS csomagkapcsolt adatátvitelt használó MMS szolgáltatásra pillanatnyilag egyedül alkalmas Sony Ericsson T68i mobiltelefont az országban 41 helyen – a Westel saját értékesítési hálózatában – árusítják 119 ezer forintért, amiben a digitális kamera ára is benne foglaltatik. Kezdetben háromféle MMS üzenet küldhető a készülékekkel, a 10 kbyte méretű nettó 76 forint, a közepes 10-30 kbyte méretű nettó 160 forint, a nagyméretű pedig nettó 320 forintba kerül. A világpremierrel egyidőben indul útjára a GO Mobil Magazin infoMMS kiadása, amely reggelente illusztrált időjárásjelentést, névnapi emlékeztetőt és esti televíziós műsorajánlót egyaránt tartalmaz. A foci VB-re készülve emellett már most előfizethető a híreket, eredményeket naponta összefoglaló FOCI infoMMS szolgáltatás is.
Az MMS használata nagyon egyszerű, mert az MMS mobilkészülék nem követel meg speciális technikai ismereteket a felhasználótól, pont olyan egyszerűen kezelhető, mint az SMS. Az MMS szolgáltatás tehát nem az elitnek szól; idén megjelennek a középkategóriás MMS mobilok is, illetve a Westel bevezeti azt a technikai megoldást, amellyel a nem MMS-képes készülékek tulajdonosai is megtekinthetik a nekik címzett MMS-eket.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo