VR-headsettel képzik ki az áruházi munkásokat

Amerika legnagyobb kiskereskedelmi lánca, a Walmart a Facebook virtuálisvalóság-headsetével, az Oculusszal tanítja be a munkásait egy új eszköz kezelésére, írja a Bitport.

Az év eleje ugyan nem indult túl biztatóan a virtuális- (VR) és kiterjesztett (AR) valósággal operáló eszközök szállítóinak, de az IDC negyedéves jelentésében is arra hívta fel a figyelmet, hogy a szektor most már tényleg képes lehet magasabb fokozatva kapcsolni, és akár már idén is szép eladásnövekedést produkálhat.

Ehhez nem csupán olcsóbb, nagy tömegben értékesíthető eszközökre van szükség, hanem olyan meghatározó iparágak aktív érdeklődésére, mint amilyen a kiskereskedelem is. Úgy tűnik, a vr-technológia már felkeltette a szektor figyelmét.

Nagyban játszanak

Küszöbön a vr-forradalom
Bár a piac az első negyedévben csökkent, az AR- és VR-eszközök forgalmának meredek emelkedésére számíthatunk a következő években.
A Walmart az online riválisok (lásd Amazon) irányából érkező nyomást leginkább a sárkány ellen sárkányfű módszerrel próbálja kezelni, és fizikai üzleteit, szolgáltatásait, munkafolyamatait is folyamatosan digitalizálja. Az informatika nagyfokú igénybe vétele a képzéseknél is megjelent, a vitruális valóság eszköztárát már tavaly bevetették kisebb projektek, kísérleti programok keretében. Ennek a folyamatnak köszönhető a mostani bejelentés, miszerint a cég gyakorlatilag összes üzletét ellátják Oculus Go sisakokkal, hogy a dolgozók ezekkel tudják elsajátítani a Walmart egyik új dobásának, a Pickup Towernek nevezett digitális kioszknak a használatát.

A 17 ezer Oculus Go a tervek szerint szinte minden egységbe eljut, ami nagyjából 5000 üzletet jelent. Az USA-ban másfél millió embert foglalkoztató Walmart ezzel a menedzserek után körülbelül egymillió "mezei" dolgozójának is megteremti a korszerű képzés lehetőségét.

Gyorsabb, hatékonyabb

Az előzetes tesztekkel különösen meg volt elégedve a kiskereskedelmi óriás. A képzési központjuk vezetője arról számolt be, hogy a hagyományos oktatási módszerekhez képest gyorsabban, jobban és tartósabban tudják így átadni a szükséges ismereteket. Méréseik szerint az oktatást követő teszteket 10-15 százalékkal jobb eredménnyel abszolválják a résztvevők.

Érdekesség, hogy ez a teljesítményjavulás még azoknál a dolgozóknál is megjelenik, akik csak külső szemlélőként követik végig a betanítási procedúrát. Utóbbi talán azzal is magyarázható, hogy az újszerű módszer miatt az emberek akaratlanul is jobban odafigyelnek az elhangzottakra.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo