Ezen az infrastruktúrán megvalósult információs környezetet az egymással kommunikálni képes alkalmazások együttese teszi lehetővé – hasonlatosan az élő szervezet idegrendszeréhez. A vállalat koordinált működését, az üzleti élet változásaira való gyors reagálást, valamint a hatékony, alacsony költségű együttműködést más vállalatokkal és szervezetekkel ugyancsak az „idegrendszer” teszi lehetővé.
A szakmai rendezvény délelőttjén Kovács András technológiai igazgató áttekintette a kommunikációs infrastruktura kialakításának fontosságát és feltételeit, valamint a szervezet működési- és üzleti folyamataira a gyakorolt pozitív hatását. Eszes László, a Consero Kft. ügyvezető igazgatója előadásában az alkalmazás integrációs projektek megtérülésének vizsgálatával foglakozott, és bemutatott egy integrált üzleti-informatikai mérőszámrendszerre épülő számítási modellt, amely alkalmas a projektek teljes életciklusának a támogatására az előkészítéstől a döntéseken át az eredmények elemzéséig.
A délutáni szekciók bevezető előadásai az integráció irányától függő feladatokat és lehetőségeket tárgyalták, majd az eszközöket bemutató előadások következtek. Mindkét szekciót egy-egy esettanulmány zárt, az alkalmazások integrációjával foglalkozó szekcióban az OTP-ben megvalósult alkalmazásintegrációs modellt, míg a tartalom integrációjával foglalkozó szekcióban a MOL Tudásportálját mutatták be.
Vállalati informatikai „idegrendszer” – a teljes körű üzleti kommunikáció alapja
A IQSOFT „ A teljes körű üzleti kommunikáció” címet viselő szakmai rendezvénye a vállalkozások kommunikációs környezetének kiépítésével foglalkozott. Az informatikai beruházás, a külső-belső kapcsolattartás, a kommunikáció megteremtése a vállalkozás és a piac szereplői között a működés napi feltételévé vált. Ehhez elengedhetetlen az integrációs infrastruktúra kiépítése az átlátható és kézben tartható informatikai „idegrendszer” kialakítása, amely nélkül a környezethez való átgondolt kapcsolódás nem képzelhető el – szólt a rendezvény fő üzenete.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.