Valami megmozdult a cégeknél, de így is van egy állandó gond

Kétpontos növekedéssel 28 pontra emelkedett a K&H innovációs index értéke 2025 első félévében. A hazai, 300 millió forint feletti árbevétellel rendelkező vállalatok innovációs aktivitását mérő mutató ezzel továbbra is az alacsony kategóriában marad, ugyanakkor az elmúlt időszak visszaesése után az index visszakorrigált – különösen a digitális fejlesztések és a stratégiai tervezés terén, köszönhetően a kis- és közepes cégek innovációs tevékenységének.

Digitális innováció: rekordmagasságban

A legnagyobb elmozdulást a digitális innováció alindexe mutatta: értéke 7 ponttal 37 pontra nőtt, ami az eddigi legmagasabb szint. Ez a növekedés jól tükrözi, hogy a cégek egyre inkább nyitnak a mesterséges intelligencia, az IoT és az adatvezérelt működés irányába. A vállalatok ötöde már használ mesterséges intelligencia (MI) alapú megoldásokat, leginkább szövegírás, fordítás, adatfeldolgozás és marketing célokra.

A stratégiai szemlélet szintén erősödött (az innovációs stratégia alindexe 4 ponttal nőtt), jelezve, hogy egyre több vállalat tekint az innovációra tudatosan. A cégek 67 százaléka tartja magát újítónak, és 8 százalékuk rendelkezik írott innovációs stratégiával – utóbbi arány a korábbi csökkenés után stabilizálódott.

Az új termék- vagy szolgáltatásfejlesztést a cégek 19 százaléka tervezi a következő évben (tervezett innováció: +1 pont), míg az újításokat ténylegesen bevezető cégek aránya nem változott (megvalósult innováció alindex 27 pont maradt), minden negyedik cég hozott létre új terméket vagy szolgáltatást az elmúlt két évben.

Kik húzzák az innovációt?

A legnagyobb előrelépést a 2 milliárd forint alatti árbevételű cégek érték el (+4 pont mind a legkisebbek, mind a 1-2 milliárd közötti vállalatoknál). A legnagyobb vállalatok (4 milliárd forint felett) innovációs indexe viszont csökkent, részben az írott innovációs stratégiák visszaszorulása (13 százalék) és a tervezett innovációk csökkenése (14 pont) miatt.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo