Második alkalommal kerül megrendezésre a Lumix Digitális Fotópályázat, melyet ezúttal a Magyar Fotóművészek Szövetsége és a Magyar Fotóriporterek Társasága hirdet meg a Panasonic Magyarország Kft. támogatásával. A rendezvény azért is egyedülálló, mert ez az első alkalom, hogy a szakma két legrangosabb szervezete együtt szervez kiállítással egybekötött fotópályázatot. Tavaly több mint 5000 pályaműből választotta ki a zsűri a díjnyertes képeket, így a pályázat idén is nagy érdeklődésre tart számot.
A pályázat célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a digitális fotózásban rejlő lehetőségekre és teret adjon az alkotók egyéni és szakmai kibontakozásának. A pályázók a következő témakörökből választhatnak: „Úton” utazás és a nagyvilág, „Arcjáték” emberábrázolás, portré, életképek, „Az élő környezet” természet és állatvilág. A pályázók egy vagy több témakörben is benyújthatnak pályamunkát egyedi illetve sorozatképekkel. A pályázatok értékeléséről és a díjak odaítéléséről neves fotóművészekből álló zsűri dönt. A pályázat abszolút kategória győztese 500000 forint szabadon felhasználható ösztöndíjat nyer, az egyes kategóriák győztesei pedig egy-egy Panasonic Lumix DMC-FZ2 típusú digitális fényképezőgépet kapnak. A pályázat október 15-ig tart, a díjak átadására október 31-én a Lumix 2003 Digitális Fotókiállítás megnyitó rendezvényén kerül sor a Magyar Állami Operaházban.
Más digitális fotópályázatokhoz képest rendhagyó módon, a nyertes képeket ezúttal nem csak az interneten, hanem plazmaképernyőkön is meg lehet tekinteni a Magyar Állami Operaház előcsarnokában, október 31. és november 11. között.
Újra meghirdetik a Lumix Digitális Fotópályázatot
A Magyar Fotóművészek Szövetsége és a Magyar Fotóriporterek Társasága idén ismét meghirdeti a nyílt Lumix Digitális Fotópályázatot. A legjobb felvételek a világhálón és kiállításon is megtekinthetők lesznek.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Véleményvezér
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át
A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.