Egy párizsi bíróság a június 30-án meghozott ítéletében 38,6 millió euro összegű kártérítést ítélt meg a számos luxusterméket, többek között Dior és Louis Vuitton termékeket gyártó LVMH vállaltcsoport javára - írja a Jogi Fórum. Az összeget nem egyben, hanem az LVMH csoport egyes márkái között megosztva kell kifizetnie az eBay-nek.
Az elmúlt két éven belül ez már a harmadik olyan európai bíróság által hozott ítélet, amely kártérítés fizetésére kötelezte az online bolhapiacot üzemeltető társaságot amiért az nem lépett fel elég hatékonyan a hamisítványok értékesítése ellen. A francia bíróság a mostani esetben kimondta: az internetes aukciót szervező cégnek nem csak a jogtulajdonosok által küldött értesítésekre kell reagálnia, hanem tevőlegesen meg kell előznie (pl. szűrőprogramokkal, eredetiségvizsgálattal), hogy felhasználói hamis termékeket kínáljanak rajta keresztül. (Milyen előnyei vannak, ha az interneten foglalunk szállást? Innen megtudhatja!)
eBay: abszurd döntés
Az ítélet alapjaiban kérdőjelezi meg azzal az eBay működésére eddig irányadó szabályt, hogy az online bolhapiac csak közvetít, a rajta létrejött üzletek tárgyának és a vonatkozó feltételeknek a meghatározása a felek felelőssége. Az eBay jogi képviselője abszurdnak minősítette a döntést, mondván, hogy a videomegosztó oldalak sem felelősek a felhasználóik által feltöltött anyagok jogtisztaságáért, de a jogtulajdonosok kérésére el kell távolítaniuk azokat. Ezt ők eddig minden esetben meg is tették. Az eBay szerint azonban az igazi probléma nem a hamisítványok forgalmazása, hanem az, hogy az EBay-en zajló kereskedelem a luxusmárkák felügyelete nélkül, azok hivatalos forgalmazói láncán kívül zajlik.
A bíróság által elfogadott álláspont szerint viszont nem lehet párhuzamot vonni a videomegosztók és az online aukciók között, mert utóbbiak esetében az ott alkalmazott díj- és jutalékrendszer miatt az eBay nem háríthatja csak a felhasználókra a felelősséget, őt magát is kártérítésre lehet kötelezni. Az ítélet ellen az eBay azonnal bejelentette fellebbezési szándékát, továbbá kijelentette: a másodfokú eljárás befejezéséig nem fogja magától eltávolítani a vélhetően jogsértő termékeket. (Hazánk is elérte a nagy BUMM, egyre többet költünk az interneten, ám a kicsi piac miatt ez sosem lesz meghatározó vásárlási forma.)