Siessen! Alig van már hely az ingyenes informatikai képzésre!

Informatika Tisztán névvel informatikai képzést indított a Microsoft; a november végéig tartó programsorozatra már alig van szabad hely.

Az esemény iránt hatalmas az érdeklődés, amit jól mutat, hogy már eddig is több, mint ötezren regisztráltak a képzésre - áll a Microsoft szerkesztőségünkhöz eljutatott közleményében. Ennek megfelelően már csak az utolsó öt programra (köztük Budapesten kívül Miskolcra és Győrbe) lehet regisztrálni a tizenkét meghirdetett időpontból - de várhatóan nemsokára ezek is betelnek.

Az első öt alkalommal mintegy ezerötszáz informatikust képeztek ki a cég rendszermérnökei, a nebulók a Windows XP és Vista, valamint a Windows Server 2003 R2 üzemeltetésével kapcsolatos legfontosabb alapismereteket sajátították el. "A tanulók között voltak lelkes kezdők, friss diplomások, de komoly szakmai tapasztalattal rendelkező rendszergazdák, sőt "Linux-guruk" is" - számolt be Budai Péter, a képzési program szakmai vezetője.

Azt a cég is elismeri, hogy az egy egynapos képzés és a mögöttes tananyag természetesen önmagában kevés ahhoz, hogy valaki azonnal profivá váljon, de kezdő lökésnek elegendő lehet. A program azért is hasznos lehet hazánk számára, mert egyik szakirány a TCP/IP protokoll és az azokra épülő hálózati szolgáltatások (titkosítás, email, http) elsajátítása lehet, ami fontos a vállalkozások számára, hiszen nekik szinte mindig szükségük van az ilyen ismeretekkel rendelkező hálózati szakemberekre. Ezt jól mutatja az is, hogy egy felmérés szerint itthon a cégek többsége nagy hangsúlyt fektet az infokommunikációs fejlesztésekre.

Nemrég az IBM kutatói részlege tárta ki kapuit közép- és kelet-európai diákok előtt.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo