A Samsung immár 12 éve van jelen Magyarországon és kezdettől fogva igazán magyar cég szeretett volna lenni. Különböző sportesemények és a Magyar Olimpiai Bizottság szponzora – például a minden évben hagyományosan megrendezett futóversenyé – és a művészetek támogatója volt, ám mostantól az egészségügyi és az oktatási szféra támogatójaként is fellép a Samsung. A Svábhegyi Gyermekszanatórium az allergológia területén egyedülálló sikereket ért el, évente 27 ezer járó, és 8 ezer fekvő beteget tud fogadni, ezért joggal nyerte el a Samsung támogatását. Az átadó ünnepélyen jelen volt Kovács Antal olimpiai bajnok cselgáncsozónk is, aki árverése bocsátotta egyik judo ruháját, a bevételt pedig az egészségügyi intézménynek ajánlotta fel.
Az adomány 25 darab Samsung Syncmaster DFX 753-as monitort, és 25 darab Albacomp Activa SL/CE számítógépet tartalmaz. Utóbbiakban 1 GHz-es Intel Celeron processzor, 128 Mbyte memória, 20 Gbyte-os merevlemez, 52X-es CD-ROM meghajtó, valamint Windows XP Home Edition Hungarian operációs rendszer található.
Samsung monitorok és PC-k a svábhegyi gyermekszanatóriumnak
A Samsung Magyar Rt., SyncMaster Karitatív Program első állomásaként 25 darab síkképcsöves DFX 753-as monitort adományozott a Svábhegyi Gyermekszanatóriumnak, 25 darab hozzá való PC-vel együtt. Idén még egy kórház, és további két oktatási intézmény részesül majd hasonló juttatásban.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.