A SABEDU ősszel a Microsoft. NET technológiára épülő, saját fejlesztésű Knowledge Linker e-learning keretrendszer két változatát bocsátja ki: még szeptemberben a kis- és középvállalkozásoknak és oktatási intézményeknek szánt alacsony árfekvésű Express-t, októberben pedig a Grepton Informatikai Részvénytársaság által programozott a multinacionális cégeknek, nagyvállalatoknak és kormányzati szervezeteknek szánt nagyteljesítményű Enterprise verziót – közölte Szaniszló László ügyvezető. A SABEDU szándéka szerint termékeivel meghatározó piaci részesedés tud elérni és teljesíti a 2002-re előirányzott 100 millió forint árbevételt.
Az első referencia-bevezetés ehhez már folyamatban van: az alapítványi működtetésű Szent György Szakközépiskola a Knowledge Linker Express-t választotta e-learning képzéseinek menedzselésére és közvetítésére.
SABEDU: 150 millió forint befektetés e-learning technológiába
A júliusban létrejött SABEDU Elektronikus Oktatási Technológiákat Fejlesztő, Szolgáltató és Értékesítő Korlátolt Felelősségű Társaság előzetes terveinek megfelelően szeptember végéig 100 millió forint tőkebevonást valósít meg,
amely forrásául szolgál a folyamatos létszámbővítésnek és a szolgáltatási és termékportfolió kialakításának. Bedő Imre ügyvezető tájékoztatása szerint sikerült olyan pénzügyi magánbefekektetőket találnia a cégnek, akik az
ügyvezetés stratégiai elképzelésével és operatív terveivel egyaránt azonosulni tudtak. A szeptemberi tőkeemelésen kívül még 50 millió forint opcionálisan lehívható keretösszeg biztosítja a további növekedés biztonságát.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Véleményvezér
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át
A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.