Öt év múlva rá sem ismerünk a vállalatunkra

Gyökeresen átalakul a vállalati informatikai az elkövetkező években – jósolja az IDC. Az új generációs mobilalkalmazások és a felhő alapú technológia alkotja majd a cég it-gerincét, amihez szorosan integrálják a közösségi oldalakat is.

Teljesen megváltozik a mai vállalati informatika - Kép: Pixabay

Két éven belül gyökeresen megváltozik a vállalati informatikai vezetők (CIO) szerepe. Velük kapcsolatban az prognosztizálható, hogy innovációs szakértővé lépnek elő és legfőbb feladatuk az lesz, hogy értéknövelt IT szolgáltatásokat vezessenek be a cégeiknél. Ugyanakkor egyre inkább kiveszik a részüket a stratégiai tervezésből is. Köszönhetően annak, hogy Big Data elemzéseik nélkül a jövőben elképzelhetetlen lesz a releváns üzleti döntések meghozatala – derült ki az IDC kutatásából.  (A big data lehet az idei év egyik legfontosabb trendje a vállalati informatikában!)

Az IDC kitért arra is, hogy a felhő-szolgáltatások reális kockázatot jelentenek a vállalatoknak, azzal együtt, hogy felhő-szolgáltatások nélkül ma már elképzelhetetlen a jól működő vállalati IT infrastruktúra. Részben azért, mert a felhő-alkalmazások nagyságrendekkel csökkentik a céges költségeket, és reális megtakarítások érhetőek el velük már rövidtávon is.

Számolni kell azzal is, hogy a vállalati informatika a mainál sokkal rugalmasabbá válik 3 éven belül. Ez annak eredményeként valósulhat meg, hogy a jövőben az új generációs mobil alkalmazások, illetve a felhő-alapú szolgáltatások fogják az IT rendszerek gerincét jelenteni. Az informatikai vezetőknek azzal is számolniuk kell ezzel párhuzamosan, hogy a közösségi médiát integrálniuk kell a meglévő rendszereikbe, mert az egyre fiatalabb és mobilabbá váló ügyfeleik részéről ez alapvető követelmény lesz. (Nem mindegy, melyik közösségi oldalt használjuk.)

Az IDC rámutat arra a tényre is, hogy a vállalati informatikai rendszerek biztonsági fenyegetettsége növekedni fog a jövőben. Ennek tudatában viszont kijózanító az az adat, hogy az IT támadások kivédésére fordított (csökkenő) vállalati büdzsék nem lesznek elegendőek a hatékony védelem megteremtésére.

Az IDC úgy látja, hogy az elkövetkező négy-öt esztendőben a harmadik platformos technológiák fogják adni a vállalati informatika legfontosabb területeit, ahová a legtöbb erőforrást kell csoportosítani. Az átalakulás következtében az harmadik platformos IT szaktudás kialakítása kiemelten fontossá válik és ennek sikere meghatározza azt is, hogy az adott vállalkozás milyen mértékben képes kihasználni a harmadik platform nyújtotta üzleti előnyöket, lehetőségeket.

5 közösségimédia-trend, ami “annyira 2014″
2013-ban előretörtek a fényképek: hódított az Instagram és a Pinterest. 2014-ben máshogy blogolunk, és még több selfit posztolunk. Ahogy a Facebookon egyre többen megjelentek a középkorosztály tagjai közül, a digitális bennszülöttek új csatorna után néztek.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo