Olcsóbban telefonálhatunk az EU-ba

Május 15-től maximalizálva lesz az EU-n belüli nemzetközi hívások és SMS-ek díja. Ennek köszönhetően az uniós országok közötti telefonhívásokért percenként legfeljebb 19 eurócentet, vagyis kb. 61 forintot (+áfa), az SMS-ekért pedig legfeljebb 6 eurócentet, azaz kb. 19 forintot (+áfa) kell majd fizetni. 2017-ben megszűntek a barangolási díjak.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Kép: Pixabay

A nemzetközi hívásokra vonatkozó új szabályok a tagállamok között korábban fennálló nagy árkülönbségeket hivatottak eltörölni. Az EU-n belüli vezetékes és mobilhívások szokásos díja eddig átlagosan háromszor olyan magas volt, mint a belföldi hívások normál díja, az EU-n belüli SMS-ek szokásos díja pedig több mint kétszer meghaladta a belföldi SMS-ekét. Egyes esetekben az EU-n belüli hívásokért a fogyasztóknak akár tízszer annyit is fizetniük kellett, mint a belföldi hívásokért.

Egy, a nemzetközi hívásokról készített új Eurobarométer felmérés azt mutatja, hogy uniós szinten

Műbalhé az 5G-para
Az 5G-hálózatok ugyanazokon a frekvenciákon működnek, mint a korábbiak, így azok sem jelentenek veszélyt a használókra. Sőt: a korszerűbb, gyorsabb adatforgalom még kisebb sugárterhelést jelent.
a válaszadók 42%-a – Magyarország esetében a 46%-a – kezdeményezett kommunikációt egy másik uniós országbeli személlyel az elmúlt hónapban. A 28 EU-ország válaszadóinak 26%-a vezetékes telefonhívás, mobiltelefon-hívás vagy SMS révén veszi fel a kapcsolatot azzal a személlyel, akit egy másik uniós országban el szeretne érni. Az uniós válaszadóknak a 20%-a, a magyarországi válaszadóknak pedig a 19%-a véli úgy, hogy a díjkorlátozásnak köszönhetően május 15-e után nagyobb valószínűséggel kezdeményez majd nemzetközi hívást vagy küld SMS-t más uniós országokba.

A távközlési szolgáltatóknak EU-szerte értesíteniük kell a fogyasztókat az új árplafonokról. A szabályokat május 15-től mind a 28 uniós tagállamban, és hamarosan Norvégiában, Izlandon és Liechtensteinben is alkalmazni kell. Az árplafon csak a lakossági ügyfelekre fog vonatkozni, tehát nem fogja érinteni az üzleti ügyfeleket, mivel számukra több szolgáltató is rendkívül vonzó díjkedvezményeket kínál.

Véleményvezér

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.
Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra

Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra 

Trump most Ukrajnára koncentrál majd.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo