Egyúttal azt is megerősítették, hogy az Európai Bizottság nem emel kifogást sem a Windows XP, sem más Microsoft termék jövőbeli európai bevezetése ellen, így semmilyen akadálya nincs annak, hogy a termék október 25-én világszerte piacra kerüljön.
A mai bejelentés alkalmával további két ügy jövőbeli tárgyalását jelentették be, melyek közül az egyik a szoftvergyártó vállalati licencelési politikájával kapcsolatos, a másik a Windows Media Player nevű termék Windows 2000 operációs rendszerbe történő integrálásával van összefüggésben. A szoftvercég jogi képviselői jelenleg is tanulmányozzák a dokumentumot.
„Bizonyosak vagyunk abban, hogy mihelyt befejezte vizsgálatát az Európai Bizotság, meggyőződhet arról, hogy cégünk az EU törvényekkel teljes összhangban működik. Komolyan vesszük az európai piaccal kapcsolatos felelősségünket. Szoftvereinknek más cégek termékeivel is együtt kell működniük. Ez alapvető kívánalom felhasználóink részéről.” – mondta Jean-Philippe Courtois, a Microsoft európai elnöke.
1990 óta része a Windowsnak a Media Player, és a Microsoft a közelmúltban többször tovább is fejlesztette. Lejátszó- és média formátumai nyitottak, többek között széles licencelési lehetőségeik miatt is. A Microsoft örömmel vette tudomásul, hogy a Bizottság, augusztusi állásfoglalásával ellentétben, szűkítette azon technikai információk megadásának szükségességét, melyeket a szoftvergyártó vállalatnak – a Bizottság meglátása szerint – meg kellene osztani versenytársaival. A Microsoft üdvözli azt a lehetőséget, hogy az Európai Bizottság képviselőivel folytathassák a tárgyalásokat és konkrét lépéseket tegyenek a vitás kérdések mielőbbi, valamennyi fél számára megnyugtató lezárására felé. Ez leginkább a felhasználók elemi érdeke.
Nem emel kifogást a Windows XP ellen az Európai Bizottság
A Microsoft Corporation megerősítette, hogy az Európai Bizottság összevonta két, korábban külön tárgyalt keresetét a Microsoft ellen. A bejelentés értelmében a Bizottság által tavaly augusztusban benyújtott kifogások, valamint a 2000. év elején a Microsoft Windows 2000 nevű termékével kapcsolatos, revíziót sürgető állásfoglalás együttes tárgyalásos rendezésére nyílik lehetőség. A Microsoft mindvégig hitte, hogy e két ügy összevonása elengedhetetlenül szükséges a vállalat brüsszeli vitás kérdéseinek mind megnyugtatóbb lezárásához, ezért üdvözli az Európai Bizottság mai bejelentését.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.