Mobil-internet háromezerért külföldön

A Vodafone Magyarország folytatja a roaming költségek csökkentését, így november 13-tól akár netezhetünk is külföldön.

A hónap közepétől elérhető Vodafone Connect Roaming tarifa segítségével az előfizetők ezentúl húsz országban fix bruttó háromezer forintos díjért, 24 órán keresztül internetezhetnek, olvashatják e-mailjeiket vagy felkapcsolódhatnak üzleti hálózatukra, 50 MB adatforgalomig - áll a cég szerkesztőségünkhöz eljutatott közleményében. A kezdeményezés két évvel ezelőtt kezdődött, amikor bevezették a Vodafone Passport-ot. (A magyarok egyhatodának van problémája a mobilszolgáltatásokkal, vagy készülékvásárlással, ezért felvilágosító kampány indul.)

"A Vodafone Passport sikerét annak köszönheti a vállalat, hogy megfizethető árú és egyszerűen kiszámítható szolgáltatás. Most ugyanezeket az elveket követve szeretnének azoknak is kedvezni, akik külföldi utazásaik során internetet/intranetet akarnak használni vagy e-mailt olvasni." - állítja közleményében dr. Beck György, a Vodafone vezérigazgatója.

Mint ismeretes, a Vodafone Magyarország augusztus 1-től, az Európai Unió irányelveinek megfelelően már jelentősen csökkentette roaming tarifáit. (Az uniós mobilszolgáltatók többsége már a csökkentett roaming-tarifákat alkalmazza - állapította meg az EU bizottsága.)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo