A szolgáltatás segítségével a cég személyre szabott üzeneteket küldhet ügyfelei vagy külső helyszínen dolgozó alkalmazottai számára, amelyre a címzettek válaszüzeneteket küldhetnek, és azokat a rendszer automatikusan értelmezi.
A cég ASP-ként (Application Service Provider = alkalmazás-szolgáltató) működteti a rendszert, azaz a központi szerverparkra telepített szoftvert a felhasználók egy feltölthető keret terhére vehetik igénybe.
Az alkalmazás mobilszolgáltatók, bankok, közvélemény-kutató cégek, rendezvényszervezők körében, emellett pedig az ügynökhálózattal rendelkező cégeknél is nagy érdeklődésre tart számot. Hasznos eszköz azok számára is, akik egy új termék vagy szolgáltatás bevezetésén fáradoznak, amelyhez gyors információáramlást kell biztosítaniuk.
A rendszer azon túl, hogy személyre szabott üzeneteket tud küldeni és az erre érkező válaszokat automatikusan értelmezni és rendszerezni képes, támogatja a multidimenziós, illetve multi-level kampányokat, valamint off-line kampányok on-line támogatását is. (A multi-level kampányok alatt annyit értünk, hogy amint a kampány első kérdésére érkezett válasz, meghatározott időn belül újabb kérdést kap a válaszoló, így néhány perc alatt egy többszintes felmérés könnyedén elvégezhető.)
A rendszer egyik legfontosabb modulja a kampánymenedzsment modul, melynek segítségével on-line és off-line kutatások, adatbázisgyűjtés, sőt direkt marketing tevékenység is végezhető. Azokat a címzetteket, akiknek sikertelen volt az üzenetküldés, a rendszer automatikusan listázza a telefonos ügyfélszolgálat részére, így annak munkáját is nagyban megkönnyíti.
Mobil-alapú CRM rendszer
A Mobil CRM (MCRM) a Fornax Rt. által, Magyarországon elsőként kifejlesztett SMS-alapú kommunikációs rendszer. Lehetőséget biztosít közép- és nagyvállalatok számára ügyfélkapcsolataik és belső folyamatirányításuk kezelésére.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.